2024. április 20., Szombat

A sepsiszentgyörgyi Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat  által kiállított dokumentumok érvényessége automatikusan meghosszabbodik a szükségállapot végéig és a lejárt dokumentumokat is érvényesnek tekintik a hatóságok az ország területén.

Ennek értelmében a Személyi Nyilvántartó Osztály által kiállított személyi igazolványok, az ideiglenes személyi igazolványok és a lakóhelyet igazoló okiratok érvényesek Románia területén a szükségállapot idején és annak lejárta után 90 napig.

A személyi igazolványok kiállításához szükséges kéréseket kizárólag a szükségállapot lejárta után fogadják, abban az esetben ha ezek érvényessége lejárt, függetlenül attól, hogy ez a szükségállapot ideje alatt vagy azt megelőzően történt.

Ugyanakkor, indokolt esetben – elvesztés, lopás, rongálódás és egészségügyi helyzet esetén – a lakók új személyi igazolvány, szükség esetén lakóhelyet igazoló okirat kiállítását kérvényezhetik, ehhez előzetes programálás szükséges a Személyi Nyilvántartó Osztálynál a 0744 816 367-es telefonszámon.


 

Képgaléria:


IV Székelyföld Kerékpáros Körversenye - II szakasz - Sepsiszentgyörgy központja - 2010 július 23 - fotó, Palkó István Zsolt

II Háromszéki Szabadegyetem - Zabola, Csipkés tábor - 2010 július 16 - fotó, Henning János

Jecza Péter szobrászművész NIKE II című alkotásának avatója - Sepsiszentgyörgy, Erzsébet park - 2010 július 14 - fotó, Henning János

Jelek szobrásztábor, 2010 június 14-26 - Erzsébet park, Sepsiszentgyörgy - 2010 június 25 - fotó, Henning János

-Összetartozunk - dévai és mikeses diákok közös tábora a Benedek-mezőn – 2010 június 22 – fotó, Vargyasi Levente

Semjén Zsolt, a Magyar Köztársaság miniszterelnök-helyettese Sepsiszentgyörgyön - 2010 június 18 - fotó, Henning János

-Összetartozunk - dévai és mikós diákok közös tábora a Benedek-mezőn – 2010 június 16 – fotó, Henning János

Jelek szobrásztábor, 2010 június 14-26 - Erzsébet park, Sepsiszentgyörgy - 2010 június 15 - fotó, Henning János

Kicsengetés a Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskolában - Sepsiszentgyörgy - 2010 június 12 - fotó, Vargyasi Levente

Kicsengetés a Mihai Viteazul Főgimnáziumban - Sepsiszentgyörgy - 2010 június 12 - fotó, Vargyasi Levente





Képgaléria:


IV Székelyföld Kerékpáros Körversenye - II szakasz - Sepsiszentgyörgy központja - 2010 július 23 - fotó, Vargyasi Levente

IV Székelyföld Kerékpáros Körversenye - II szakasz - Sepsiszentgyörgy központja - 2010 július 23 - fotó, Palkó István Zsolt

II Háromszéki Szabadegyetem - Zabola, Csipkés tábor - 2010 július 16 - fotó, Henning János

Jecza Péter szobrászművész NIKE II című alkotásának avatója - Sepsiszentgyörgy, Erzsébet park - 2010 július 14 - fotó, Henning János

Jelek szobrásztábor, 2010 június 14-26 - Erzsébet park, Sepsiszentgyörgy - 2010 június 25 - fotó, Henning János

-Összetartozunk - dévai és mikeses diákok közös tábora a Benedek-mezőn – 2010 június 22 – fotó, Vargyasi Levente

Semjén Zsolt, a Magyar Köztársaság miniszterelnök-helyettese Sepsiszentgyörgyön - 2010 június 18 - fotó, Henning János

-Összetartozunk - dévai és mikós diákok közös tábora a Benedek-mezőn – 2010 június 16 – fotó, Henning János

Jelek szobrásztábor, 2010 június 14-26 - Erzsébet park, Sepsiszentgyörgy - 2010 június 15 - fotó, Henning János

Kicsengetés a Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskolában - Sepsiszentgyörgy - 2010 június 12 - fotó, Vargyasi Levente






Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem