2024. március 28., Csütörtök

A sepsiszentgyörgyi Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat  által kiállított dokumentumok érvényessége automatikusan meghosszabbodik a szükségállapot végéig és a lejárt dokumentumokat is érvényesnek tekintik a hatóságok az ország területén.

Ennek értelmében a Személyi Nyilvántartó Osztály által kiállított személyi igazolványok, az ideiglenes személyi igazolványok és a lakóhelyet igazoló okiratok érvényesek Románia területén a szükségállapot idején és annak lejárta után 90 napig.

A személyi igazolványok kiállításához szükséges kéréseket kizárólag a szükségállapot lejárta után fogadják, abban az esetben ha ezek érvényessége lejárt, függetlenül attól, hogy ez a szükségállapot ideje alatt vagy azt megelőzően történt.

Ugyanakkor, indokolt esetben – elvesztés, lopás, rongálódás és egészségügyi helyzet esetén – a lakók új személyi igazolvány, szükség esetén lakóhelyet igazoló okirat kiállítását kérvényezhetik, ehhez előzetes programálás szükséges a Személyi Nyilvántartó Osztálynál a 0744 816 367-es telefonszámon.


 

Képgaléria:


Haarberg Orsolya izlandi és skandináviai természetfotó kiállítása - Lábas ház - 2012 október 24 - fotó, Vargyasi Levente

1956-os megemlékezés Sepsiszentgyörgyön - 2012 október 20 - fotó, Vargyasi Levente

1956-os megemlékezés Sepsiszentgyörgyön - 2012 október 20 - fotó, Henning János

A Háromszéki Fürge Ujjak Klub kézimunka kiállítása - Kónya Ádám Művelődési Ház - 2012 október 19 - fotó, Vargyasi Levente

Székelyföldi pecsétek és címerek kiállítás - Székely Nemzeti Múzeum - 2012 október 18 - fotó, Vargyasi Levente

Székelyföldi pecsétek és címerek kiállítás - Székely Nemzeti Múzeum - 2012 október 18 - fotó, Henning János

Székelyföldi Fenntartható Építészeti Konferencia - 2012 október 15 - fotó, Vargyasi Levente

Illyefalva - Sepsiszentgyörgy OSK 3-2 - labdarúgó-mérkőzés - 2012 október 13 - fotó, Henning János

Székelyföldi Eger Napok - Őszi ízek szabadtéri zárórendezvény - Székely Nemzeti Múzeum - 2012 október 13 - fotó, Vargyasi Levente

Székelyföldi Eger Napok - Őszi ízek szabadtéri zárórendezvény - Székely Nemzeti Múzeum - 2012 október 13 - fotó, Henning János





Képgaléria:


Várostörténeti séták Kovászna megyében - Sepsiszentgyörgy, 2012 október 26 - fotó, Henning János

Haarberg Orsolya izlandi és skandináviai természetfotó kiállítása - Lábas ház - 2012 október 24 - fotó, Vargyasi Levente

1956-os megemlékezés Sepsiszentgyörgyön - 2012 október 20 - fotó, Vargyasi Levente

1956-os megemlékezés Sepsiszentgyörgyön - 2012 október 20 - fotó, Henning János

A Háromszéki Fürge Ujjak Klub kézimunka kiállítása - Kónya Ádám Művelődési Ház - 2012 október 19 - fotó, Vargyasi Levente

Székelyföldi pecsétek és címerek kiállítás - Székely Nemzeti Múzeum - 2012 október 18 - fotó, Vargyasi Levente

Székelyföldi pecsétek és címerek kiállítás - Székely Nemzeti Múzeum - 2012 október 18 - fotó, Henning János

Székelyföldi Fenntartható Építészeti Konferencia - 2012 október 15 - fotó, Vargyasi Levente

Illyefalva - Sepsiszentgyörgy OSK 3-2 - labdarúgó-mérkőzés - 2012 október 13 - fotó, Henning János

Székelyföldi Eger Napok - Őszi ízek szabadtéri zárórendezvény - Székely Nemzeti Múzeum - 2012 október 13 - fotó, Vargyasi Levente






Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem