2024. március 28., Csütörtök

A sepsiszentgyörgyi Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat  által kiállított dokumentumok érvényessége automatikusan meghosszabbodik a szükségállapot végéig és a lejárt dokumentumokat is érvényesnek tekintik a hatóságok az ország területén.

Ennek értelmében a Személyi Nyilvántartó Osztály által kiállított személyi igazolványok, az ideiglenes személyi igazolványok és a lakóhelyet igazoló okiratok érvényesek Románia területén a szükségállapot idején és annak lejárta után 90 napig.

A személyi igazolványok kiállításához szükséges kéréseket kizárólag a szükségállapot lejárta után fogadják, abban az esetben ha ezek érvényessége lejárt, függetlenül attól, hogy ez a szükségállapot ideje alatt vagy azt megelőzően történt.

Ugyanakkor, indokolt esetben – elvesztés, lopás, rongálódás és egészségügyi helyzet esetén – a lakók új személyi igazolvány, szükség esetén lakóhelyet igazoló okirat kiállítását kérvényezhetik, ehhez előzetes programálás szükséges a Személyi Nyilvántartó Osztálynál a 0744 816 367-es telefonszámon.


 

Képgaléria:


2009 augusztus 15 – Nem ciki kerékpározni – Biciklis felvonulás Sepsiszentgyörgyön, fotó, Henning János

2009 augusztus 3 - 14 - Munkálatok a város területén - fotó, Vargyasi Levente

2009 július 20 - 31 - Munkálatok a város területén - fotó, Karda Zenkő

Antal Árpád András polgármester kitüntető oklevelet ad át Szerző Péternek, a Székely Mikó Kollégium végzős diákjának és a Princeton Egyetem ösztöndíjasának - fotó, Karda Zenkő

Sepsiszentgyörgy testvérvárosaiból érkezett fiatalok diáktábora, II csoport Ferencvárosból, Magyarkanizsáról és Ceglédről – Benedekmező táborhely - 2009 július 19-25 – fotó, Palkó István-Zsolt

Sepsi Strand Party 2009 - fotó, Karda Zenkő

2009 június 29 - július 3 - Munkálatok a város területén - fotó, Henning János

Kilyéni Falunapok 2009, vasárnap - fotó, Vargyasi Levente

Antal Árpád András polgármester éves beszámolója – Városnéző körút a sajtósok társaságában - fotó, Henning János

Antal Árpád András polgármester éves beszámolója – Városnéző körút a sajtósok társaságában - fotó, Vargyasi Levente





Képgaléria:


2009 augusztus 17 - szeptember 4 - Munkálatok a város területén - fotó, Henning János

2009 augusztus 15 – Nem ciki kerékpározni – Biciklis felvonulás Sepsiszentgyörgyön, fotó, Henning János

2009 augusztus 3 - 14 - Munkálatok a város területén - fotó, Vargyasi Levente

2009 július 20 - 31 - Munkálatok a város területén - fotó, Karda Zenkő

Antal Árpád András polgármester kitüntető oklevelet ad át Szerző Péternek, a Székely Mikó Kollégium végzős diákjának és a Princeton Egyetem ösztöndíjasának - fotó, Karda Zenkő

Sepsiszentgyörgy testvérvárosaiból érkezett fiatalok diáktábora, II csoport Ferencvárosból, Magyarkanizsáról és Ceglédről – Benedekmező táborhely - 2009 július 19-25 – fotó, Palkó István-Zsolt

Sepsi Strand Party 2009 - fotó, Karda Zenkő

2009 június 29 - július 3 - Munkálatok a város területén - fotó, Henning János

Kilyéni Falunapok 2009, vasárnap - fotó, Vargyasi Levente

Antal Árpád András polgármester éves beszámolója – Városnéző körút a sajtósok társaságában - fotó, Henning János






Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem