2024. december 21., Szombat
|
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata több beruházás megvalósítását is tervezi a Debren patak és az Olt folyó mentén. Augusztus 18-án Sepsiszentgyörgyön közös találkozón vettek részt Antal Árpád-András polgármester, Tóth-Birtan Csaba alpolgármester, Kovács Ödön megyemenedzser, Ioan Ilaș, a Kovászna Megyei Vízgazdálkodási Hivatal igazgatója és a Râmnicu Vâlcea-i központú Olt Vízügyi Igazgatóság vezetősége. A közösen folytatott tárgyalások eredményeképpen, Sepsiszentgyörgy Önkormányzata a Debren patakot, valamint az Olt folyó és a töltés közötti területet érintő beruházásokat tervez megvalósítani - mutatott rá Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere sajtótájékoztató keretében. Az említett terület az Olt Vízügyi Igazgatóság fennhatósága alá tartozik. Az elkövetkezendő hetekben már elkezdődik a Debren patak medrének egy nagyobb ívű takarítási munkálata. A közeljövőben az Önkormányzat gát építését is tervezi a Debren patak mentén, ami megvédené a várost a Sugásfürdő felől érkező esetleges nagyobb vízmennyiségtől. Az Olt folyó és a partján található töltés közötti területen az Önkormányzat egy régi álmát szeretné megvalósítani, így az Oltmező utcával és a Gyöngyvirág utcával párhuzamos területeken szabadidős tevékenységekre és kikapcsolódásra alkalmas létesítményeket építene. Az említett terület a jövőben is az Olt Vízügyi Igazgatóság fennhatósága alá fog tartozni, de egy partnerségi szerződés megkötésével és Európai Uniós források segítségével lehetőség nyílik a terület rendezésére és kihasználására. „Egy ilyen projekt megvalósítása hatalmas lehetőség a város számára. Ezek a területek távolabb esnek a városközponttól, ahol vannak már létesítmények, amelyek a kikapcsolódást szolgálják, így az itt élő lakóknak is rendelkezésükre áll majd egy nagyon értékes kikapcsolódási, szórakozási infrastruktúra. A megvalósítás egy több éves, hosszú folyamat, számos tanulmányra lesz szükség, hogy olyan terveket valósítsunk meg, amelyeket a jogszabályok és a szabályozások is lehetővé tesznek a szóban forgó árterületen.” - mondta el Antal Árpád András polgármester. A polgármester azt is hangsúlyozta, hogy jelen pillanatban már zajlanak a közbeszerzési procedúrák az Állomás negyedi tó körüli földterület átalakítására és felújítására vonatkozóan. A helyszínen, a tó mellett, egy 29 500 négyzetméteres zöldövezet kerül kialakításra, ahol sétányok, futópálya, kerékpározásra alkalmas utak és sportpálya is helyet kap. Oldal megjelenítése: 69123 Utolsó módosítás: 2020-08-20 |
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm honlapunkon!
Eseménynaptár Jelöljön ki egy dátumot!
|