2024. december 21., Szombat

Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke sajtótájékoztató keretében mutatták be a sepsiszentgyörgyi kis és középvállalkozások támogatását szolgáló, 15 millió lej összértékű gazdaságélénkítő programcsomagot.

A De Minimis jellegű programok egy 10 és egy 5 millió lejes keretösszeget biztosítanak a koronavírus okozta gazdasági válságban érintett sepsiszentgyörgyi kis- és középvállalkozások támogatására.

„A De Minimis jellegű programok jelenleg közmeghallgatáson vannak, azonban az Önkormányzat költségvetésében már szerepel egy 5 millió lejes elkülönített alap, ami erre a félévre szól. Mi összesen három félévnyi támogatással számolunk. A támogatás lehet ösztönzés, hogy a vállalkozók fejleszteni tudjanak, de lehet segítség is, hogy túléljék ezt a nehéz időszakot. Ugyanakkor a két támogatás értéke és a vállalkozások önrésze összesen 40 millió lejnyi beruházást jelent a városnak.” – mondta Antal Árpád-András polgármester a sajtótájékoztató keretében.

Fotó: Vargyasi Levente

Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke ismertette a két támogatáscsomag részleteit. A 10 millió  lejes program a szállodákat, a panziókat, a közélelmezési egységeket (vendéglőket és bárokat) célozza meg, továbbá azokat a vállalkozásokat,  amelyeknek legalább 15%-al csökkent az üzleti forgalma és a profitja a tavalyi évhez képest. A csökkenést az idei év első félévére veszik figyelembe a 2019 első félévéhez viszonyítva.

A támogatás mértéke a szállodák és panziók esetében szobánként 500 euró, a vendéglők és bárok részére négyzetméterenként, a terasz területével együtt számolva, 50 euró, míg a veszteséggel számoló cégek esetében a támogatás 500 euró minden helyi alkalmazott után. Az összegek megduplázhatóak, amennyiben a pályázók kizárólag helyi beszállítóknál költik el a támogatást.

A támogatások maximális értékei szállodák, panziók részére 50 000 euró, a vendéglők és bárok esetében 10 000 euró, valamint a vállalkozások esetében legtöbb 50 000 euró lehet.

Fontos kiemelni, hogy a támogatás elnyeréséhez a vállalkozásoknak a megnyert összeggel egyenlő önrészt kell hozzátenniük és az előzetesen elköltött összegek kerülnek megtérítésre. Mivel cél a helyi beruházás ösztönzése, ezért a támogatás az önrésszel együtt kizárólag a város területén eszközölt beruházásokra használható fel, akár alapeszközök vagy egyéb materiális javak beszerzésére is. Az elbírálás során a benyújtott kérelmek rangsorolása a 2018-as átlagbér szerint történik majd.

Támogatás az Ipari Parkba beruházó vállalkozások részére

A második De Minimis jellegű támogatás a sepsiszentgyörgyi Ipari Parkba beruházó vállalkozásokat érinti, pontosabban minden olyan kis- és középvállalkozást, amely beruházni szándékozik az Ipari Parkba és ebből a célból területet vett haszonbérbe. A támogatás mértéke legtöbb 50 000 euró lehet, amennyiben a pályázó nem csak helyi beszállítónál költi el a támogatást, míg legtöbb 100 000 euró abban az esetben, ha a pályázó kizárólag helyi beszállítónál költi el a támogatást.

Fotó: vargyasi Levente

A támogatás önrészköteles, a megnyert összeg legalább háromszorosát kell önrészként hozzátenni. A támogatás, az önrésszel együtt, kizárólag az Ipari Park területén eszközölt beruházásokra használható fel.

A jelenlegi törvénykezés értelmében egyik támogatási csomagban sem részesülnek a halászati és akvakultúra-ágazatban működő vállalkozások, a mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével, feldolgozásával és forgalmazásával foglalkozó vállalkozások, az exporttal kapcsolatos tevékenységeket bonyolító vállalkozások és a kereskedelmi fuvarozás terén működő vállalkozások.

A támogatási csomagok másfél évre készültek, de a kérések már az idén leadhatóak. A pályáztatás lebonyolítása mindkét esetben a Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködésben történik.

Önkormányzati intézkedések

Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa olyan határozattervezet elfogadására készül, amely szintén hozzájárul a városban működő vállalkozások segítéséhez. Ennek értelmében az Önkormányzat ötven százalék kedvezményt biztosít az ingatlanadóból a szükségállapot ideje alatt veszteségesen működő jogi személyeknek; elengedi a bérleti díját az államtól vagy az önkormányzattól bérelt ingatlanok esetében szintén a szükségállapot idejére, továbbá eltörli a büntetőkamatok ötven százalékát a március 31-ig felgyűlt tartozások törlesztése esetében.

 

 




<< vissza


Oldal megjelenítése: 70566    


Utolsó módosítás: 2020-08-10    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem