2024. december 21., Szombat

 

A csütörtöki ülésen a Kormány elfogadta azokat a műszaki és gazdasági mutatókat, amelyek a sepsiszentgyörgyi terelőút építésére vonatkoznak.  A projekt értelmében a terelőút 11,5 km hosszú, a munkálatok összértéke 355 millió lej.

„Minden nap közelebb kerülünk egy újabb nagy álmunk, tervünk megvalósításához, amely egy fejlettebb és élhetőbb város kialakításához járul hozzá." - nyilatkozta Antal Árpád polgármester. 

A következő lépés a kisajátítási procedúrák elkezdésére vonatkozó Kormányhatározat kiadása. 

„Mi előkészítettük a szükséges dokumentációt, ami jelenleg Bukarestben van és mihamarabb továbbítják a Minisztérium felé. A Kormányhatározat elfogadása után kibocsátják a kisajátításra vonatkozó rendeletet, ezt követően pedig el lehet kezdeni az építési engedélyek beszerzését.” - számolt be a projekt lépéseiről Carmen Olariu, a Brassói Utak és Hidak Területi Igazgatóságának igazgatóhelyettese. 

A tervek szerint szeptemberig a kisajátításra vonatkozó Kormányhatározat elfogadásának is meg kell történnie és szintén ebben az évben elkezdődhetnek a kivitelezési munkálatok közbeszerzésének folyamatai. 

Ez a folyamat egy kissé összetettebb, de mi azt szeretnénk, hogy a jövő év elejére már meg legyenek kötve a munkálatok elkezdésére vonatkozó szerződések. Rengeteg segítséget kaptunk a helyi hatóságok részéről, Sepsiszentgyörgy Önkormányzata nagy szerepet vállalt az engedélyek megszerzése során.” - sorolta Carmen Olariu. 

A projekt európai uniós alapokból, a Nagy Infrastruktúra Operacionális Programon keresztül kerül finanszírozásra, a terelőút elkészülése a 2023-as év végére várható. A Brassói Utak és Hidak Területi Igazgatósága szerint sikerül majd tartani a határidőket. 

Sepsiszentgyörgy terelőútja a DN12-es útból válik majd ki, Szotyor előtt, a nemzeti út jobb oldalán, folytatódva a DJ103B úttal való kereszteződésig, így biztosítva az eljutást Uzon felé, illetve tovább haladva a DN13E úttal való kereszteződésig, így biztosítva Kézdivásárhely, Kovászna és a Szépmezőn található Ipari Park irányába való eljutást. Végül a terelőút a DN12-es úthoz visszakanyarodva fejeződik be, Sepsiszentgyörgy Csíkszereda felőli kijáratánál, a Sepsi Aréna övezete után. 

 

 




<< vissza


Oldal megjelenítése: 76238    


Utolsó módosítás: 2020-07-17    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem