2024. december 22., Vasárnap
|
A költészet napjához közeledve, a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa program részeként, árpilis 4-6. között, öt alkalommal látható Bogdán Zsolt, kolozsvári színművész Ady pódiumestje. A „...függök ezen a zord élet-párkányon” című versestet a kétszeres UNITER- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész 2004-ben mutatta be a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös produkciójaként. Azóta töretlen sikerrel játssza, hazai és külhoni versszerető közönségnek is. A pódiumest szerkesztő-rendezője Szugyiczky István, a Harag György társulat örökös tagja, aki az est szövegét Ady Endre verseiből, naplórészleteiből, publicisztikáiból állította össze. Az előadás élhető közelségbe hozza Ady Endrét, a költőt és az embert egyaránt: „ a mindiggyermek Ady Endre, a koravén Ady Endre, a szerelmes Ady Endre, a mámoros Ady Endre, a szenvedélyes Ady Endre, a művelt Ady Endre, gyűlölveszerető Ady Endre, a szeretvegyűlölő Ady Endre, a gyűlölveszeretett Ady Endre, a szeretvegyűlölt Ady Endre” – fogalamaz Visky András, a kolozsvári színház dramaturgja. Oldal megjelenítése: 27783 Utolsó módosítás: 2016-03-25 |
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm honlapunkon!
Eseménynaptár Jelöljön ki egy dátumot!
|