2024. december 22., Vasárnap

Sepsiszentgyörgy kulturális fővárosi sorozatában, a Kép évében két kiemelkedő rendezvényt nyit meg egy nap különbséggel. A 2016. február 19-én, pénteken, 19 órától rajtoló HátraArc című kiállítás, mely a Saul fia című filmből készült portrékat kínálja a Székely Nemzeti Múzeumban kéz a kézben jár a Kép éve nyitórendezvényével, a nemzetközi rangú Sylvia Plachy fotográfus kiállításával, amelynek megnyitójára február 20-án kerül sor az Erdélyi Művészeti Központban. 

Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Főváros tematikus évei a már kialakult rendszeres programok, sorozatok, a pulzArt kortárs összművészeti fesztivál és más fesztiválok mellett, három-négy kiemelkedő rendezvénynek is helyet ad. Ezek által a szervezők olyan meghatározó rangú kínálatot szándékoznak nyújtani a nagyközönség számára, melyek a költségek vagy a távolságok miatt nehezen elérhetőek, ugyanakkor a témában valami teljesen újat, különleges értéket képviselnek.

Szembenézni a halállal?


A Kép éve nagyszabású rendezvényeinek sorát gazdagítja a február 19-én megnyíló HátraArc nevet viselő tárlat is, amely szinte életnagyságú portrékon mutatja be a Saul fia film harmincegy szereplőjét. Hermann Ildi fotográfus a forgatás alatt Nemes Jeles László rendező és Erdély Mátyás operatőr koncepciója alapján készített portrékat a szereplőkről – a nemzetközi színészgárdáról csakúgy, mint a statisztákról. Mintha egy színház előcsarnokában kifüggesztett társulati portréfotókat látnánk, ám e találkozásban erőteljes szembesítés van: a tekintetek és szemek tükrében a mindenkori ember néz vissza ránk. Az ember, aki fél, ugyanakkor az elmúlás előtti kinagyított pillanatokban is képes tanítani bennünket valamire. Ilyen értelemben a fotográfus képei nemcsak a halálraítéltek borzalmairól, az élet végességéről szólnak. Mintha a Játék évének zárókiállításán lennénk, színész és szerep különös kettőssége köszön vissza a Kép éve eseményén is. A film portréi szintén a köztes időben készültek: a színészeken még látjuk filmbeli énjüket, de már ők maguk néznek bele a fényképezőgépbe.
Az arcvonások mellett jut idő a kosztümök tanulmányozására is, az élethűen megszaggatott inggallérok, a viseltes zakók és felöltők, az agyonhordottságot tükröző rabruhák részleteiben megfigyelhetőek, és mutatják a film jelmezeiről gondoskodó Szűcs Edit alapos munkáját.

A Magyar Fotográfus Ház fontos projekt hozott létre

A kiállítás a forgatás alatt készült portrék, az archív felvételek és az eredeti szövegrészletek egységbe rendezésével direkt módon és áttételesen is reflektál a filmre – tudtuk meg Csizek Gabriella kurátortól. A fotók ugyanolyan 35 mm-es nyersanyagra készültek, mint amire a filmet forgatták, az archív felvételek negatívjai az Auschwitz-Birkenau Állami Múzeumból valók, az egyik terem falán pedig azokból a szövegekből olvashatók majd részletek, amelyeket a foglyok és sonderkommandósok írtak és rejtettek el.

Hermann Ildi a kortárs fotográfia élvonalába tartozó fiatal művész, kinek szakmai tevékenységét a kezdetektől meghatározza a standfotózás. Olyan rendezők mellett dolgozott filmforgatásokon, mint Alberto Negrin, Bogdán Árpád, Csáki László vagy Peter Greenaway. A Mai Manó fotográfus nevét viselő Magyar Fotográfusok Háza fontos projektet hozott létre munkája által, amely Budapestről kiindulva sok helyen bemutatkozik a nagyvilágban. A Ház a magyar fényképezés szellemi és szakmai központja. Olyan kiállítóhely, mely szeretné megismertetni közönségével a magyar és a nemzetközi fotográfia kiemelkedő klasszikus és kortárs alkotóit.

A Saul fia és a portrék a Kép évében


Henning János, sepsiszentgyörgyi fotográfus elmondta, a városnak nagyon jó kapcsolata van a Magyar Fotográfus Házzal, akik örömmel válaszoltak a megkeresésre, és  támogatásukat fejezték ki a Kép éve egyéb rendezvényeivel partnerségében is. Büszkék lehetünk, mert Sepsiszentgyörgy az első állomás, a portrék tárlata budapesti bemutatóját követően.

A Kép éve során átadásra kerülő Művész Mozi megnyitójára a legjobb külföldi film kategóriájában Oscar-díjra jelölt Saul fia-t tervezik elhívni a szervezők. Az már csak az egybeesések játéka, hogy éppen a HátraArc kiállítás sepsiszentgyörgyi ittléte alatt derül majd ki, hogy a film elnyerte-e a rangos trófeát.

A rendhagyó kiállításnak a Székely Nemzeti Múzeum Tolerancia- és a Lovag Terme ad otthont. A február 19-ei megnyitón Hermann Ildi szerző és Csizek Gabriella kurátor is jelen lesznek. A tárlat március 13-ig látogathatják, keddtől péntekig 9 órától 16 óráig, szombaton és vasárnap 9 órától 14 óráig.

Szervezők: Sepsiszentgyörgy Város Polgármesteri Hivatal, és a Kónya Ádám Városi Művelődési Központ

 


 




<< vissza


Oldal megjelenítése: 31149    


Utolsó módosítás: 2016-02-11    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem