2024. december 22., Vasárnap

Maximális kihasználtsággal üzemelt az egySZEMÉLYES színház a Szent György Napokon. A csillagnál berendezett Sepsiszentgyörgy Európa Kulturális Fővárosa kezdeményezés sátrába sorszám alapján lehetett bejutni, a nézők pedig folyamatosan álltak sorba. A három nap alatt, még az esős szombati napon is "teltházzal" működött az egySZEMÉLYES színház, mintegy százan vettek részt a játékban, a legfiatalabb néző négyéves volt, a legidősebb nyolcvan fölötti.

Volt, akivel castingot szimuláltak, máskor egy bokszolót készítettek fel a következő menetre, néha a bejövő embernek úgymond tükröt tartottak, volt, amikor nem a színész volt a játékmester, de a vakvezető játékot is kipróbálták egyes nézőkkel – egyénre szabott színházi kísérletnek is nevezhetjük a programot, amely kihívás volt a színészeknek és nézőknek egyaránt.  

"Igyekeztünk mindenkivel új helyzetet teremteni, nagyon nyitottak voltak a nézők, mi is egyre bátrabbakká váltunk, sokat tanultunk, kísérlet volt nemcsak a néző számára, de a színészeknek is" – mondta el Benedek Ágnes színművész, aki a programot kezdeményezte Derzsi Dezsővel közösen, aki ugyancsak izgalmas kísérletként értékelte a háromnapos programot. Szerepjátékba került a néző és a színész is, ha lesz folytatása, még merészebbeknek kell lennünk a határok feszegetésében, emelte ki Derzsi Dezső.
 


Én és a tárgyam: komolyan vették a sepsiszentgyörgyiek

Hétköznapi és különleges, régóta dédelgetett vagy spontán módon beszerzett, személyes és kevésbé személyes tárgyak rajzolták meg az idei Szent György Napokon Sepsiszentgyörgy eddig ismeretlen arcát.

Volt, aki jegygyűrűjét mutatta, más műtárgyat, vagy épp édes életet jelző tortástálat hozott, de került pöttyös labda és harmincéves játék autó is, volt, akinek a biztonság jutott eszébe, míg más azt a kitüntetést vette magához, amelyre a legbüszkébb, megint mások improvizáltak és az első kezükbe került tárggyal pózoltak, és felbukkant a Gödri Ferenc, Sepsiszentgyörgy legendás polgármesterének feljegyzéseit tartalmazó füzet is – a vártnál is nagyobb érdeklődést váltott ki a Sepsiszentgyörgy Európa Kulturális Fővárosa kezdeményezés Szent György-napi felhívása, amellyel arra kérték a sepsiszentgyörgyieket, hogy hozzák magukkal azt a tárgyat, amely rájuk jellemző, vagy valamiért fontosnak tartják.


A szervezők lefotózták a tárgyat és gazdáját, lejegyezték a hozzá kötődő gondolatot, és folyamatosan töltötték fel a közösségi médiára a képeket. A három nap alatt több mind kétszáz fotó készült, több mint tízezren követték naponta interneten az egyre bővülő fotódokumentációt, a fotógaléria 73 ezer kattintást hozott, egy képet átlagosan 4900-szor néztek meg. "Jó érzés volt látni, hogy többek hazamentek, átgondolták, kiválasztották és visszajöttek az adott tárggyal, vagyis az emberek komolyan vették, épp ahogy a kezdeményezés mottója is szól, hogy komolyan gondoljuk az Európa Kulturális Fővárosa pályázatot" – mondta el Barta Mónika, a Városimázs Iroda vezetője.

 



Játékok játéka – nyeremények


A két játék résztvevői között hétfőn pólókat, bögréket, szatyrokat, kitűzőket, színházbérleteket sorsoltak ki. A nyertesek névsora: Giacomello Roberto, Domokos Ignaţie Eugen, Silieanu Eduárd, Kovács Kati, Csóka Mára Imola, Szabó Enikő, Derzsi Soma, Fülöp Csaba, Lőfi Gellért, Ráduly Ágota, Orbán Ábel, Mátyus Enikő, Zengő Mihály, Bakó Andrea, Fleischer Hilda, Kolumbán Zenge, Baricz Szidónia, Kopacz Madarász Tünde, Tegző Lóránt, Fazakas Klára, Vajna Dorka, Demeter Bernadett, Győry Andrea Beatrix, Kusztos Attila, Petrovits István, Jánosi Vivien, az ajándékcsomagok pontos tartalmát a Sepsiszentgyörgy Európa Kulturális Fővárosa program Facebook-oldalán lehet megtekinteni, a  facebook.com/i2021 címen. A nyeremények átvehetőek a Városimázs Irodában (Szabadság tér, 6. szám), hétköznap 9-17 óra között, május 15-ig.


A Sepsiszentgyörgy Európa Kulturális Fővárosa pályázat összeállításának folyamatáról, újdonságokról, konzultációkról a www.i2021.ro honlapon lehet olvasni, bekapcsolódni, véleményezni pedig a  facebook.com/i2021 oldalon lehet.
 




<< vissza


Oldal megjelenítése: 29279    


Utolsó módosítás: 2015-05-05    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem