2024. december 22., Vasárnap

Végleges a szeptember második hetében tartott pulzArt kortárs összművészeti fesztivál programja. Idén a Játék éve van Sepsiszentgyörgyön, így a meghívott előadások, produkciók többsége a színházhoz, a játékhoz kötődik, de természetesen irodalom, képzőművészet és a zene területéről is érkeznek meghatározó alkotók.


A nulladik nap
A pulzArt ettől az évtől nulladik nappal bővült, így az események szeptember 10-én, szerdán délután kezdődnek, amikor is interneten keresztül kapcsolódik be a fesztiválba a Kanadában élő, magyar származású matematikus, pszichológus, pszichoterapeuta, Feldmár András, aki Az elme játéka – játék az elmével címmel tartja meg előadását. Henning János és Kiss Bence alkotópáros Ő is én című fotókiállításának megnyitója, valamint az M Studio Mozgásszínház Kampf című előadása is a fesztivál nulladik napján zajlik. A szerdai napot a kortárs román irodalom kiemelkedő egyéniségének estje zárja, Mircea Cărtărescuval Adrian Lăcătuş író, irodalomkritikus és Szonda Szabolcs könyvtárigazgató beszélget a könyvtár Gábor Áron Termében.


1. nap – Dokumentumszínház és a felülvizsgált hazaszeretet

Szeptember 11-én, csütörtökön délután bemutatkozik az erdélyi színházi folyóirat, a  Játéktér, Ungvári-Zrínyi Ildikó, Kötő József, Zsigmond Andrea és Varga Anikó mutatja be a lapot, majd a Bestiarum Siculorum szerzőjével, György Attila csíkszeredai íróval lesz közönségtalálkozó. Csutak Magda sepsiszentgyörgyi származású, Ausztriában élő képzőművész tárlatának a  Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér ad helyet. A fiatal román színházi generáció kivételes tehetsége Gianina  Cărbunariu, akinek egy dokumentumszínházi előadása látható a pulzArt első napján. Ki táplál bennünket, mivel és milyen áron – teszi fel a kérdést a De vânzare/For Sale/ Eladó című előadásban, amely egy nemzetközi projekt része volt. Az alkotó megpróbálta összegyűjteni a földszerzés kapcsán felmerülő kérdéseket, vallomásokat, perspektívákat, majd lefordítani a színházi nyelv segítségével azokat a gondolatokat, amelyek felmerültek benne: hogy mit adnak el és mit vesznek tulajdonképpen? Erre az időszakra időzítette a Tamási Áron Színház új bemutatóját, Porogi Dorka fiatal rendező a magyar kortárs színházi alkotó Pintér Béla Kaisers TV, Ungarn című darabját viszi színre, a pulzArt közönsége a bemutató utáni első előadást nézheti meg. A Kaisers TV, Ungarn egy különleges transzcendens utazás története, lehetőség a múltba révedés felülvizsgálatára, természetesen sírva-nevetve.


2. nap – A humor, a játék és az emberi kiszolgáltatottság 

Szeptember 12-én, pénteken a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem látványtervező szakos diákjai mutatkoznak be a pulzArt közönsége előtt, majd író-olvasó találkozó lesz Kukorelly Endrével íróval, akit Bogdán László kérdez. Pénteken este legendás előadást játszanak Sepsiszentgyörgyön, a Nagy József nevével fémjelzett Jel Színház a több mint ötszáz alkalommal előadott Woyzeck című produkcióját hozza el. Georg Büchner darabjának címszereplője a szakadatlanul megalázott kisember, ebben a feldolgozásban a világhírű töredékes szöveg képekké, képek folyamatává, akciókká alakul. A tragikus történetet fanyar humorral dolgozzák fel a Jel Színház művészei, akikkel az előadás után beszélgetni lehet a közönségtalálkozón. Rendkívüli módon nem a hónap végén, hanem a pulzArt ideje alatt tartják meg a Tein Teátrum kilencedik előadását, a felolvasószínházi produkció meghívottja Mucsi Zoltán „Kapa” magyarországi színművész.


3. nap – Tárgyszínház és elvágyódás
Szeptember 13-án, szombaton délután Cári Tibor – Baczó Tünde Antonymus Venetus szabadtéri táncszínházi performanszát lehet megtekinteni, majd Mátyás László kolozsvári festőművész kiállításának megnyitójára kerül sor. Igazi családi programként is működik, ezért is van szombat délutánra időzítve a budapesti Bárka Színház Odüsszeusz szemeteslapáton című előadása, amelyben az ismert eposz történéseit háztartási eszközök segítségével meséli el három rendkívüli színész. A tésztaszűrőtől kezdve a dugóhúzón át a kelkáposztáig van itt minden, még színes papírba csomagolt bon-bon katonák is, számtalan jellegzetes magyar asszociáció, vicc és dal hangzik el, mintha egyfajta Monty Python-átirata volna az eposznak, tele humorral, nyelvi leleménnyel, szójátékkal. A magyar kortárs tánc őstehetségének tartott Fehér Ferenc két produkcióval lép fel a pulzArton, a szombat esti Tao Te kiindulópontja a Weöres Sándor fordításában ismert Az Út és Erény könyve, az előadás után közönségtalálkozóra kerül sor. Tompa Andrea kolozsvári származású, Budapesten élő író, színikritikus második regényéről, a Fejtől s lábtól című könyvéről Tamás Dénessel beszélget. A színházi zene a színház nélkül is megállja a helyét – ezt bizonyítja a Cári Tibor zeneszerző által fémjelzett Theatre Fleas Orchestra (Színházi Bolhák Zenekara), amely nemcsak a hangzásra, de a látványra is hangsúlyt fektet.


4. nap - Érzelmek és mutatványok
Szeptember 14-e, vasárnap a pulzArt zárónapján az Osonó Színházműhely tart színházpedagógiai foglalkozás felnőtteknek Prezsmer Boglárka vezetésével Fazakas Misi Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadása kapcsán. Doina Ruşti is a fesztivál vendége lesz vasárnap, a bukaresti íróval, egyetemi tanárral Mihai Ignat beszélget. Szólótánc, amely tulajdonképpen duett egy bábuval – műfajilag kissé nehezen meghatározható, de annál érdekesebb Fehér Ferenc Morgan and Freeman című előadása, amelyből kiderül egy felnőtthöz is pont annyira hozzá tud nőni egy báb, mint ahogy a gyerek ragaszkodik kis figuráihoz. Színház és cirkusz, akrobata mutatványok és érzelmek keverednek a  Baccalà Clown Pss Pss című előadásában, egyszerre költői, intim, humoros és látványos ez a kétszemélyes produkció. Simone Fassari és Camilla Pessi a svájci Teatro Dimitri iskolájában tanulták ki az artista mesterséget, hozzájuk csatlakozott Valerio Fassari, aki a színházi vonalat erősítette meg a két bohóc előadási stílusában, a világ egyik legrangosabb színházi seregszemléjének tartott, a franciaországi  Avignoni Színházi Fesztiválon 2011-ben és 2013-ban is nagy sikert arattak. A pulzArt záróeseménye a zene és irodalom erős kötelékét felmutató W.H. formáció, amely Shakespeare-szonetteket és -dalokat ad elő aktuális zenei környezetbe helyezve, előadásukban zenetörténeti utalások sora keveredik többek között a kortárs improvizatív zenével, a free jazz-zel vagy a hip-hoppal.

A teljes program követhető: www.pulzart.ro

 



▶Szervezők: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Tamási Áron Színház
▶Társszervezők: M Studio Mozgásszínház, Bod Péter Megyei Könyvtár, Tone Troopers Audio-Vizuális Egyesület
▶Partnerek: Kovászna Megye Tanácsa, Kónya Ádám Művelődési Ház, Háromszék Táncegyüttes, Cimborák Bábszínház,  Romániai Képzőművész Szövetség Sepsiszentgyörgyi Fiókja, Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér, MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület, Kónya et Kónya Ponopol, Tein Teaház, Szépírók Társasága
▶Támogató: Nemzeti Kulturális Alap (NKA)


 




<< vissza


Oldal megjelenítése: 28376    


Utolsó módosítás: 2014-08-26    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem