2024. december 22., Vasárnap
|
A fogantatástól a születésig negyvenkét hét telik el. Ebben az időszakban játszódik a Tein Teátrum keretében bemutatott Pintér Béla-darab. Különleges felállásban kerül sor a hatodik felolvasó-színházi estre június 30-án, hétfőn 20 órától. A megszokott hármas Derzsi Dezső, Kolcsár József, Pálffy Tibor ezúttal vendégművészeket hívott: Albu Annamária, Benedek Ágnes, Gajzágó Zsuzsa, Kicsid Gizella, Erdei Gábor, valamint Kónya Ütő Bence vesz részt az előadásban.
A darab hőse nem egy születendő gyermek vagy édesanyja, hanem egy szülész-nőgyógyász. Gyász, szerelem, hit, hitetlenség, jó és rossz döntések keverednek Dr. Virágvári Imola életének eme kilenc drámai hónapjában. Minden döntésének meglesz a következménye, a darab végén pedig kiderül, hogy mit hoz a 42. hét: születést vagy halált. Pintér Béla a magyar kortárs színház egyik meghatározó alakja, a sepsiszentgyörgyi közönség a tavasszal láthatta a Parasztopera című előadását, a rendező-társulatvezető darabjai nemrég jelentek meg kötetbe szerkesztve. Oldal megjelenítése: 25341 Utolsó módosítás: 2014-06-25 |
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm honlapunkon!
Eseménynaptár Jelöljön ki egy dátumot!
|