2024. december 22., Vasárnap
|
Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa keretében májusban két előadással vendégszerepel Sepsiszentgyörgyön a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a marosvásárhelyi Yorick Stúdió. A május 14-17. között tartott vendégjáték-sorozat keretében Varró Dániel és Presser Gábor Túl a Maszat-hegyen című zenés kalandjátékát négy alkalommal, Székely Csaba Bánya-trilógiájának második darabját, a Bányavakság című előadást három alkalommal adják elő. Az előadások A játék éve programsorozat részeként kerülnek bemutatásra a Tamási Áron Színház és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala közös szervezésében. Mindkét előadásra érvényesek a színházbérletek, kivéve a diákbérleteket. A belépő ára felnőtteknek 15 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 7 lejbe kerül. A Bányavakság című előadásra a jegyek már elkeltek, a Túl a Maszat-hegyen című előadásra még lehet jegyeket váltani.
A marosvásárhelyi színház négy alkalommal játssza a Túl a Maszat-hegyen előadást, május 14-én, 10 és 18 órától, május 15-én, 12 és 19 órától a Tamási Áron Színház nagytermében. Varró Dániel meseregényének színpadi változatát Keresztes Attila rendezte, a zenés kalandjáték a kosz és tisztaság örök harcáról, és az egészséges maszat győzelméről szól. „Egy álmatlan estén a szél különös levelet sodor Andris szobájába, amely izgalmas kalandra hívja a kisfiút. Maszat Janka, a távoli Maszat-hegyen élő kislány kéri a segítségét: ugyanis veszély fenyegeti a Maszat-hegyet. Egyik oldalán Paca cár vezényletével terjed, nyúlik és borít be mindent a ragadós kosz, a másik oldalon, Szeplőtelen Szilvia birodalmában viszont egy folt sem találtatik – sikálnak, súrolnak, fürdenek. Ősi jóslat szerint, a kosz és a tisztaság öröktől fogva tartó harcának csupán Maszat Janka tud véget vetni. A győzelem azé lesz, aki hamarabb kézre keríti és a maga oldalára állítja a királylányt. Janka erről mit sem tud, és csak reménykedhetünk abban, hogy a tisztességesen, maszatosan nevelt hétéves kislány a helyes döntést hozza meg. Ehhez azonban szüksége van Andris segítségére... " – ismerteti a színház az előadás történéseit. A Túl a Maszat-hegyen című előadás 6 és 99 év között minden korosztálynak ajánlott. A Tompa Miklós Társulat és a Yorick Stúdió közös produkciója a Székely Csaba darabjából készült Bányavakság című előadását május 16-án, 19 órától, május 17-én, 17 és 20 órától adják elő az Új Stúdióban. „A hatalomért folyó küzdelemben sokan a tisztességtelen eszközök bevetésétől sem riadnak vissza, legyen bármily csekély is az a hatalom, és bármily komolyak a következmények. A polgármester-választás előtt álló hegyvidéki település első embere foggal-körömmel ragaszkodik féltve őrzött pozíciójához, és rendőrt hív a városból, hogy leleplezze vetélytársa törvénytelen ügyeit.
Oldal megjelenítése: 24894 Utolsó módosítás: 2014-05-08 |
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm honlapunkon!
Eseménynaptár Jelöljön ki egy dátumot!
|