2024. december 22., Vasárnap

Egész napos rendezvénysorozattal ünneplik meg Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosában a március 27-ei színházi világnapot.  A Játék évében közösen szervezi a színházi világnapot a Tamási Áron Színház, az Andrei Mureşanu Színház, az M Studio, a Cimborák Bábszínház és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala. A rendezvény célja felhívni a figyelmet a színházművészet, tágabb értelemben a kultúra fontosságára, ilyen értelemben a színházi világnap mindenkori üzenete egybeesik a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa program stratégiai célkitűzéseivel. Mint ismeretes, 2014-ben, a Játék évében Sepsiszentgyörgyön a színház, az előadóművészetek kapnak kiemelt hangsúlyt, a színházi világnap is ennek a tematikus évnek a része.   

Üzen a színház – 10 órától / a város iskolái

A Nemzetközi Színházi Intézet üzenetét a Tamási Áron és az Andrei Mureşanu Színház színészei viszik el a város iskoláiba. Minden évben egy kortárs színházi alkotó fogalmazza meg egy üzenetet, amelyet ilyenkor a színházakban mindenütt felolvasnak. "Az előadás közösségből születik, és különböző hagyományok maszkjait és jelmezeit ölti magára. Az előadás felhasználja a nyelvet, a ritmust, a gesztusokat, és megtisztítja az utat közöttünk. Mi művészek, akik ezzel az ősi Szellemmel dolgozunk, arra ítéltettünk, hogy szívünkön, gondolatainkon és testünkön átszűrve feltárjuk a valóságot a maga mindennapiságában és fénylő titokzatosságában" – fogalmaz Brett Bailey dél-afrikai drámaíró, díszlettervező, rendező, aki a 2014-es színházi világnap üzenetét írta. Sepsiszentgyörgyön ebben az évben a színészek, a személyes találkozás erejét hangsúlyozva, a diákoknak is eljuttatják az üzenetet, hogy felhívják a figyelmet a színház, a kultúra fontosságára.

Nyílt napok a Cimborák Bábszínházban – 10-11 óra között / Bábstúdió

A bábosok életre keltik a holt anyagot – érdemes megnézni, hogyan történik meg a csoda! Kiderül, hogy hányféle bábtechnika van, hogyan kell őket megmozgatni, hogy életre keljenek, mesét, történetet mondjanak. Megtapintható, kipróbálható az egész mesés bábos birodalom.

DaBaDa şi NuBaNu – 11-12 óra között / volt Művész mozi

A román társulat délelőtt a DaBaDa şi NuBaNu című interaktív, színészi improvizációra épülő gyerekelőadását játssza Ana Nicolae és Sergiu Aliuş szereplésével. A produkció nem más, mint utazás a bohócok csodálatos világába, megismerkedés történeteikkel. A bohócjátékot Loredana Grigoriu rendezte, bemutatóját 2011-ben tartották.

Színház kétkeréken – 15.30-16.30 között / gyülekező a színház előtt

Aki gyakran jár el a színház épülete előtt, az láthatja, hogy rendszeresen teli van a biciklitartó, és aki még figyelmesebb, az azt is észreveszi, hogy színészeink közül sokan tekernek rendszeresen. Ezzel a kezdeményezéssel a kerékpározás és a színház iránti szeretetet kötöttük össze, jelmezes biciklis felvonulásra csalogatva mindenkit. Természetesen a Tamási Áron Színház, az Andrei Mureşanu Színház, az M Studio Mozgásszínház és a Cimborák Bábszínház színészeinek, munkatársainak részvételével. Ha színház, akkor maszk – ebből kiindulva lesz a felvonulás előtt, 14 órától, arcfestés, a Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjainak hozzájárulásával. Az arcjáték, vagyis a mimika a színész egyik legfontosabb művészi eszköze, lehetőségeinek mégis korlátai vannak, ebben tud segíteni a színházi maszk. Próbáljuk ki, fessünk másik arcot,bújjunk maszk mögé egy délután erejéig – nem csak gyerekeknek!

Kulisszák mögött - Janikovszky Éva: Kire ütött ez a gyerek – 17 óra / Bábstúdió

A  Cimborák Bábszínház Kire ütött ez a gyerek kamaszmonológja kilóg a megszokott produkciók köréből: a bábelőadás a tizenévesek korosztályát szólítja meg, de azokhoz a felnőttekhez is szól, akik nem felejtettél el, vagy fel szeretnék idézni, hogy milyen volt kamasznak lenni. Térségünkben a mesejátékokból kinőtt, de a felnőtt előadásokba még „bele nem nőtt” tizenéves gyerekeknek nem igazán készül előadás, ezért is hiánypótló a Janikovszky Éva művei alapján készült, tíz év felettieknek szóló produkció. Aki már látta az előadást, annak mindenképpen ajánlott még egyszer, azonban ezúttal a kulisszák mögött megnézni az előadást - nem mindennapi élmény lesz, legalábbis ez volt a tapasztalat a tavalyi Kulturális nyílt napokon is, most megismétlik.

Tamási Áron Színház: A fösvény – 19 óra / Tamási Áron Színház nagyterme

Boldog akarok lenni!” – mondja Cléante A fösvényben. Bár ezt akármelyik szereplő mondhatná. Sőt, akármelyikünk ugyanígy mondaná. Mert mind a boldogságot keressük – vagy csupán a boldogulást? Egy színházi előadás tökéletes alkalom arra, hogy ezt a kérdést felvessük. A Tamási Áron Színház produkciója az elmúlt évek egyik nagy kedvence a közönségnek, amelyet most ismét műsorra tűztek. Az előadást  Bocsárdi László rendezte, a címszerepben Pálffy Tibort láthatjuk.

Kétnyelvű előadás az Andrei Mureşanu Színházban: A szentgyörgyi szent – 19 óra / volt Művész mozi

A román társulat új bemutatót időzített a színházi világnapra, amely a"Romániáról csak jót" sorozat negyedik előadása. Az Amerikában élő Ana Mărgineanu rendező és Peca Ștefan dramaturg által kezdeményezett sorozat ízig-vérig sepsiszentgyörgyi produkció: a városról szól, az itt élő emberek történetéből kovácsolódik össze, itt született a szövegkönyv is, nemcsak a rendezés. A bemutatót megelőzően kiállítás nyílik Viorel Iordan fotográfus sepsiszentgyörgyi emberekről készített portréiból Arcok és történetek címmel. Romániában eddig Târgoviște-n, Nagybányán és Piatra Neamţ-on mutattak be egy-egy előadást a „Romániáról csak jót” projekt keretében.

Kecsevecse – M Studio – 21 óra /  Új  Stúdió

Az előadást az M Studiónál hagyománnyá vált Rendezd magad program keretében Veres Nagy Attila, a társulat egyik alapító tagja rendezte 2013 februárjában. A Kecsevecse két magányos figura találkozását és előbb kíváncsi, majd kegyetlenségbe torkolló játékát mutatja be. A Rendezd magad kezdeményezés célja, hogy az M Studio színészei egyénileg, rendezőként is bemutatkozzanak, illetve, hogy a mozgásszínházi elemek felhasználása mellett a saját ötletek és elképzelések is színpadra kerülhessenek.


Éjszakai bábjáték: Mátyás királlyá koronázása – 22,15 óra /  polgármesteri hivatal udvara


A mesék nemcsak gyerekeknek szólnak, erre kíván emlékeztetni a Cimborák Bábszínház programja. Történelmünk során kevés olyan király volt, akiről népmeséink ennyit beszélnek,  mesékben fellelhető csodás világban a koronázás misztériuma is méltó helyet kapott, ezt a momentumot ragadja meg a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház februárban bemutatott előadása. Hősi ének segítségével idézik fel az éppen 550 évvel ezelőtt történt eseményeket, de belefér a humoros kikacsintás a mai világba is. Az előadást rendkívüli módon a polgármesteri hivatal udvarán, szabadtéren játsszák, felnőtteket is bevonva a játék örömébe.





<< vissza


Oldal megjelenítése: 25144    


Utolsó módosítás: 2014-03-19    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem