2024. december 22., Vasárnap

Sepsiszentgyörgyön Palya Bea, Sebestyén Márta, Sebő Ferenc, Szalóki Ági, Szirtes Edina Mókus, Gryllus Dániel

Palya Beát, Sebestyén Mártát, Sebő Ferencet, Szalóki Ágit, Szirtes Edina Mókust, Gryllus Dánielt felvonultató produkció érkezik Sepsiszentgyörgyre Székelyföld Kulturális Fővárosába, november 14-én.

A magyar kultúra neves művészei Weöres Sándor A teljesség felé című kötetének Gryllus Dániel által megzenésített változatával jönnek városunkba. Az előadás nemcsak Sepsiszentgyörgyön, hanem egész Erdélyben is egyedülállónak tekinthető, mivel először fogják bemutatni Magyarország határain kívül. A Krisztus Király római katolikus templomban november 14-én, csütörtökön 19 órától tartandó erdélyi bemutatón Both Miklós, Ferenczi György, Gryllus Dániel, Palya Bea, Sebestyén Márta, Sebő Ferenc, Szalóki Ági, Szirtes Edina Mókus énekelnek majd a közönségnek.

Weöres Sándor 32 évesen adta ki A teljesség felé című metafizikai kötetét, amit Hamvas Bélának ajánlott. Gryllus Dániel a nyolcvanas évek elején komponált rá először zenét, de a lemez kiadása 1988-ig váratott magára, a zeneszerző végül a költő 75. születésnapjára kezébe adhatta feldolgozását. Apja hatvanadik születésnapjára, 2010-ben, a szintén zenei pályára lépett Gryllus Samu új hangszerelést készített a műből, ennek előadására több generáció kiválóságait kérték fel. A Weöres-mű részleteit Gryllus Samu vezényletével és Gryllus Dániel közreműködésével 21 művész adja elő.

Keddtől lehet jegyet vásárolni a Kulturális Szervezőirodában, a belépő ára elővételben olcsóbb. Felnőtteknek elővételben 30 lejbe, a helyszínen 40 lejbe kerülnek a jegyek, a diákok és nyugdíjasok kedvezményben részesülnek, elővételben 20, helyszínen 30 lejért vásárolhatnak belépőt.

Az előadást Erdélyben Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen mutatják be a Romániai Magyar Könyves Céh szervezésében, főtámogató a Közigazgatási és Igazságügy Minisztérium, amely a Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság által felügyelt Weöres-Centenárium keretében járult hozzá az előadások erdélyi megszervezéséhez. Kiemelt támogató Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa és a budapesti Balassi Intézet.


Galéria:

Gryllus Dániel – Weöres Sándor, A teljesség felé című előadás Sepsiszentgyörgyön - 2013 november 14 - fotó, Henning János


<< vissza


Oldal megjelenítése: 23770    


Utolsó módosítás: 2013-11-06    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem