2024. december 22., Vasárnap
|
Október 31-én, csütörtökön 19 órától Kendőzetlenül címmel nyílik meg a Lábas Házban Szabó Márta székesfehérvári fotóművész aktjaiból kiállítás. A december 4-ig megtekinthető tárlatot a Gyulai Ferenc Fotóművész Egyesület szervezi a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa program keretében. “Székesfehérváron születettem, a József Attila Gimnázium elvégzése után 10 évig műszaki rajzoló-szerkesztőként dolgoztam az Ikarus Járműgyártó Rt-nél, jelenleg informatikus vagyok a Fejér Megyei Bíróságon. A fotózást 2003 őszén kezdtem. Ha lehetőségem adódik, legszívesebben embereket, aktot, táncot, mozgást fényképezek, de minden téma érdekel, amiben szépséget, különlegességet tudok felfedezni” – írja magáról Szabó Márta, aki több nemzetközi verseny díjazottja, most éppen egy törökországi nemzetközi kiállítás zsűrizésére készül. Két éve látta először munkáit, olyan fotói vannak, amelyeket érdemes a sepsiszentgyörgyi közönséggel megismertetni – mondta el Henning János fotográfus, a kiállítás szervezője, aki szerint mindenképpen új látásmódot mutat be a kiállítás már csak azért is, hiszen egy női fotográfus által készített aktokat láthatunk.
Oldal megjelenítése: 23696 Utolsó módosítás: 2013-10-30 |
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm honlapunkon!
Eseménynaptár Jelöljön ki egy dátumot!
|