2024. december 22., Vasárnap
|
A Szöveg a köztéren című csoportos kiállítás megnyitójával vette kezdetét a pulzArt kortárs összművészeti fesztivál, amelyen 19 helyi író-képzőművész páros kapcsolta össze a képet a szöveggel, érdekes, és egyben látványos alkotásokat hozva létre. „Nemcsak tavasszal, Szent György Napokon érdemes Sepsiszentgyörgyre jönni, hanem íme ősszel is, most a pulzArt fesztivál, majd a csokoládéfesztiválra és az őszi vásárra is várjuk az érdeklődőket. Mi azt szeretnénk, ha a fiatalok szívesen jönnének haza Sepsiszentgyörgyre, mert itt jó élni, mert itt sok minden történik” – fogalmazott Sztakics Éva Judit alpolgármester, aki csütörtök délután hivatalosan is megnyitotta a fesztivált.
Ütő Gusztáv és Albert-Nagy Örs performansza a pulzArt megnyitóján Az Erzsébet park egyik sétányán berendezett mobil kiállításon a vasalódeszkára, járdára felfestett vagy fára felinstalált alkotástól, a már-már hagyományosnak tekinthető pannókon keresztül izgalmas szövegek, izgalmas vizuális megoldások tekinhetőek meg. Az első alkalommal megszervezett pulzArt kortárs összművészeti fesztivál a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa program központi eseménye, a négy tematikus év találkozási pontja. Szeptember 5-e és 8-a között kortárs olyan művészeti produkciók, helyi és meghívott alkotók vesznek részt a fesztiválon, akik szabadon ötvözik a műfajokat, és inspirálóan hatnak a kultúra iránt érdeklődőkre. A fesztiválnak a neve a művészet lüktetésének letapogatását jelenti, de a művészeti alkotás és a befogadó találkozásából fakadó életérzést is sugallja. A rendezvény eseményeiről részletes tudósítások a www.pulzart.ro oldalon olvashatók. Oldal megjelenítése: 23663 Utolsó módosítás: 2013-09-16 |
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm honlapunkon!
Eseménynaptár Jelöljön ki egy dátumot!
|