2024. december 22., Vasárnap
|
Az Etoile Európai Színházi Központ és a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely közös színházi projektjének első fázisára szeptember 15. és 21. között kerül sor Reggio Emilia-ban. A 2014. március közepéig, négy munkaszakaszon át tartó projekt keretén belül két előadás készül el párhuzamosan. Az egyiket Daniele Franci olaszországi rendező hozza létre osonós és olasz színészekkel, míg a másikat Fazakas Misi rendezi tíz, erre a projektre beválogatott olaszországi színész számára. Az együttműködésre az idén márciusban kapott meghívást a társulat, mikor a Fazakas Misi által rendezett Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadással elnyerte a Castelnovo’ne Montiban megrendezett Teatro Lab Nemzetközi Színházi Fesztivál Ezüstcsengő nagydíját. Daniele Franci az osonós és olasz színészekből álló csapattal a Fehér Halál című dokumentarista előadást fogja létrehozni. A cselekmény az Olaszországban dolgozó román állampolgárú feketemunkások történeteiből áll össze, és azokat a helyzeteket vizsgálja, amikor az egészségügyi biztosítás hiányában, a munkabalesetek során nem kapnak orvosi ellátást és meghalnak ezek a munkások. Az előadás ezen emberek tragikus sorsát próbálja végigkövetni és körbejárni. Fazakas Misi az olasz társulat színészeivel egy igaz történetet dolgoz fel. A Bolondok Törvénye című produkció kiindulási pontja a Franco Basaglia vitatott, 1978-ban elfogadott törvénye. Basaglia forradalmasította az olasz pszichiátriát úgy, hogy lépésről lépésre terápiás közösséget varázsolt a kórházakból hangsúlyozva, hogy nem lehet tárgyként kezelni az embereket. Az általa létrehozott terápiás közösségben a páciensek, nővérek és orvosok felellőséggel viseltettek egymás iránt, konszenzussal hozták döntéseiket. Pár év elteltével az intézet kapuit megnyitották, a bentlakók magukról és egymásról gondoskodtak. A projekt következő szakaszára október végén kerül sor Sepsiszentgyörgyön, ahol az Osonó látja vendégül a társalkotókat. Ezt a próbafolyamatot követően, újra Olaszországban folytatódik a munka, míg az előadások bemutatója 2014. március végén, egy nemzetközi fesztivál keretén belül lesz. Forrás: osono.ro
Oldal megjelenítése: 23881 Utolsó módosítás: 2013-09-16 |
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm honlapunkon!
Eseménynaptár Jelöljön ki egy dátumot!
|