2024. december 22., Vasárnap
|
A humor közelebb hozza egymáshoz az embereket Kell a humor az etnikumközi feszültségek enyhítéséhez és nem szabad félni az ismeretlentől – ezt erősítette meg többek között a péntek este megnyílt HungaRomânisme című kiállítás, amelyen román és magyar szókapcsolatok tükörfordításának illusztrációit lehet megtekinteni. A kiállításmegnyitón részt vett Alexandra Damian és Sugár Teodor Dávid, a két kezdeményező, valamint George Roşu, az egyik illusztrátor, akik a Tein Teaházban elmesélték, spontán módon született meg a HungaRomânisme projekt, szerintük a humor közelebb hozza egymáshoz az embereket. A HungaRomânisme alapgondolata arra épül, hogy magyar szókapcsolatokat, kifejezéseket tükörfordítással átültessen román nyelvre és fordítva, az így kialakult, sok esetben akár cinizmussal is megáldott új szókapcsolat illusztrálásra kerül. Egy szovátai eset kapcsán ismerték fel, mennyi játéklehetőséget nyújt egy-egy ilyen tükörfordítás, közel egy évet érlelődött a gondolat bennük, illusztrátoraikat interneten keresztül találták meg, majd két hónappal ezelőtt jöttek ki a nyilvánosság elé és rövid idő alatt nagy sikert arattak az alkotások. A HungaRomânisme a humor segítségével a multikulturalizmus-szülte koccanásokat művészi szinten kezeli, és nem titkolt üzenete az etnikumközi feszültségek enyhítése sem. Az est díszvendége Lucian Mîndruţă televíziós újságíró volt, aki korábban több alkalommal is hangot adott annak a véleményének, hogy a multikulturalizmus érték. Erről beszélt péntek este Sepsiszentgyörgyön is, ahol elmondta, nem kell félni az ismeretlentől, bár sokan vannak, akik inkább elzárkóznak, ő azért jött ide, mert meg szeretné ismerni ezt a közösséget, senki nem lesz boldogabb, ha a másik szabadságából vesz el. A HungaRomânisme facebook oldalát közel 4000-en követik, most pedig országos premierként, Sepsiszentgyörgyön lehet megtekinteni nyomtatott formában az alkotásokat. A szerzőcsapat, megköszönve a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Főváros projektnek, hogy felkarolta a kezdeményezést, elmondta, szívesen elmennek bárhová, ha hívják őket. Oldal megjelenítése: 23992 Utolsó módosítás: 2013-05-13 |
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm honlapunkon!
Eseménynaptár Jelöljön ki egy dátumot!
|