2024. december 22., Vasárnap

Sepsiszentgyörgy, Székelyföld Kulturális Fővárosa (2013–2016)

Otthon a kultúrában jelszó alatt, négy tematikus év fogja össze a Sepsiszentgyörgy, Székelyföld Kulturális Fővárosa kezdeményezést 2013–2016 között, jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Antal Árpád András polgármester és Knop Ildikó, a programsorozatért felelős Városimázs iroda munkatársa.

„Négyéves programsorozatban szeretnénk folytatni a Székelyföld Kulturális Főváros kezdeményezést. Úgy érezzük, a megyeszékhely kiemelkedő eredményeket mutat fel a művelődési élet terén; erős, konszolidált kulturális intézményrendszere mellett számos civil kezdeményezés tevékenységi területe a kultúra, ezt szeretnénk tovább erősíteni, bővíteni” – ismertette a hátteret Antal Árpád András polgármester, kiemelve, az elmúlt két tematikus évvel kapcsolatos pozitív visszajelzések is indokolttá tették a folytatást, nem felejtve azt sem, hogy a sepsiszentgyörgyi önkormányzat fordítja Romániában az egy lakosra eső legnagyobb összeget a kultúrára.


Fotó: Vargyasi Levente


 „Az elmúlt két év tapasztalata alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy igenis szükséges ezeket a rendezvényeket konkrét célok mentén megvalósítani, hogy túl tudjunk lépni a szokásos programokon, mindezt úgy, hogy legyen társadalmi, közösségi haszna is. Szeretnénk elsősorban a fiatalokra összpontosítani, megszerettetni az ifjúsággal a kultúrát, úgy is fogalmazhatunk, hogy megpróbáljuk kinevelni a következő felnőtt közönséget, de természetesen a felnőtt generációt is meg akarjuk szólítani. Programjainkban szeretnénk összhangot kialakítani a magas kultúra és az alternatív kultúra között” – számolt be a kezdeményezésről Knop Ildikó. Három olyan stratégiai célkitűzést fogalmaztak meg, amely túlmutat a rendezvény keretidőszakán. Elérésükhöz három párhuzamosan zajló kampányt szerveznek Kulturális nevelés – a művészet mindenkié, Művészet az utcán - Az alternatív kultúra térfoglalása, Értékgyarapítás – Kulturális nagykövetek – Kulturális tranzakciók témakörben. Ismertetve a stratégiai célokat, a Városimázs iroda munkatársa elmondta, a kezdeményezés célja tovább erősíteni a város kulturális potenciálját, ugyanakkor Sepsiszentgyörgy pozicionálása kulturális centrumként a székelyföldi városok körében.

Mint ismeretes, 2011-től kezdődően különböző események, évfordulók apropóján tematikus éveket hirdetett meg az önkormányzat. Tavalyelőtt az 550 év város Sepsiszentgyörgy rendezvénysorozattal tisztelgett a városvezetés a jeles évforduló előtt, 2012-ben pedig a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális és Ifjúsági Fővárosa cím alatt zajlottak a programok. Ennek kapcsán fogalmazódott meg a cél, hogy a kulturális főváros cím – amellett, hogy a város kulturális életének új lendületet, frissességet ad – legyen része a városmárka tudatos építésének, derült ki a keddi sajtótájékoztatón. „Négy tematikus év körvonalazódott, amely nagymértékben meghatározza az illető esztendő programkínálatának tartalmát, ennek megfelelően 2013-ban a Hang és szó éve lesz, amikor a zene és irodalom kerül a középpontba, 2014-ben a Játék éve, 2015-ben a Hagyomány éve, 2016-ban a Kép éve lesz” – ismertette Antal Árpád András polgármester.
 
A rendezvénysorozat Kulturális Nyílt Napokkal indul, azzal a céllal, hogy közelebb hozzák a közönséget a kulturális intézményekhez. A március 21-23. között zajló rendezvény során bárki beléphet a kulisszák mögé, megtudhatja, hogyan zajlik a mindennapi élet ezekben az intézményekben, beszélgethet intézményvezetőkkel, kulturális szervezőkkel, találkozhat kedvenc színészeivel, betekintést nyerhet a bábjáték világába, stb. A nyitórendezvény célja, túlmenően a kulturális intézmények megnyitásán, az egyéni alkotókkal, művészekkel, művészeti csoportosulásokkal való személyes, közvetlen találkozás is. A nyílt nap koncepciója hasonlít a Múzeumok éjszakája rendezvénytípushoz, amely a létező (esetleg állandó) programok mellé hozzáférhető, színes, rövid, érdekes és sok esetben nem konvencionális kisrendezvényeket rendel, ezáltal szélesebb közönséget szólítva meg.


 




<< vissza


Oldal megjelenítése: 25967    


Utolsó módosítás: 2013-03-12    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem