2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
Visszaállítják a Szemerja–Sepsiszentgyörgy határjelzőt és 550 fős kórus énekel

Folytatódik az egész évet átfogó 550 éve város Sepsiszentgyörgy rendezvénysorozat. Június 3-án, pénteken két igencsak látványos eseményt szervez Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala: visszaállítják a hajdani  határjelző fát arra a helyre, ahol egykor Sepsiszentgyörgy és a vele összenőtt Szemerja határa húzódott, ezt követően pedig az 550 fős kórus előadását is meg lehet tekinteni.


A határfa avatására pénteken 17 órakor kerül sor a Székely Nemzeti Múzeum előtt, ahol a rendezvény ideje alatt az autós forgalmat ideiglenesen lezárják. A kopjafát a csernátoni Haszmann Műhely készítette el az eltávolított eredeti határjelző alapján, mely a Székely Nemzeti Múzeum értékmentő munkájának köszönhetően máig megmaradt.  Az ünnepségen rövid köszöntőt mond Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Vargha Mihály a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, Haszmann Pál a csernátoni skanzen vezetője, valamint Incze Zsolt szemerjai református lelkész felszenteli a kopjafát.


A városról többet tudhatnak meg azok, akik Kisgyörgy Zoltán helytörténész vezetésével körbejárják  Szemerja városrészt az avatóünnepséget megelőzően. A pénteki túrára néhány óra alatt beteltek a helyek, ám lehet még jelentkezni az ingyenes június 8-i (szerda), 16 órától kezdődő városnézésre, a Városimázs Irodában a 0267 312 000 telefonszámon.


Látványos és egyben a fülek számára is maradandó élményt nyújt az 550 fős énekkar fellépése. A szabadtéri koncert 18 órakor kezdődik a Szabadság téren: itt, a kormánybiztosi hivatal előtt gyülekeznek majd a kóristák, kihasználva a főtér lépcsőit, amelyek ezúttal pódiumként szolgálnak. Az 550 fős kórust a városban és környékén működő énekkarok segítségével sikerült életre hívni: Cantus Firmus Vegyeskar, Evangélikus Kórus, Eufónia – a Plugor Sándor Művészeti Líceum kórusa, Mikes Diákkórus, Kriza János Unitárius Dalárda, Laudate Kamarakórus, Magyar Férfi Dalárda, Pitypang Kórus, Pro Musica Kamarakórus, a Református Kollégium Refsonor kórusa, Régeni Áron Dalárda, a Székely Mikó Kollégium kórusa, Snaps Vocal Band, a szemerjai Református Kórus, Vox Humana Kamarakórus. Az eladásban közreműködik a rétyi Kováts András Fúvószenekar, szólista: Szilágyi Zsolt, karvezető: Kelemen Antal. A közönség tiszai nótákat, magyar népdalokat, illetve Erkel Ferenc Hunyadi László operájából részleteket hallhat.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 25872    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem