2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
City In My Mind - Regionális rövidfilmpályázat

A hely, ahol élek. A város, ahol felnőttem. A város, ahová mindig visszatérek. A város, ahol otthon vagyok.

Számtalan módon viszonyulhatunk közösségi létünk elemi teréhez, a városhoz. A digitális technika térnyerésének köszönhetően ma már szinte bárki készíthet filmet, a mozgókép egyetemes anyanyelvünkké vált, amely képes a legegyszerűbb és legbonyolultabb érzéseink, gondolataink kifejezésére, valamint különböző kultúrák összekapcsolására.

A Hungarofest Nonprofit Kft. - együttműködésben a Daazo.com - Európai Rövidfilmes Központtal - rövidfilmpályázatot ír ki maximum 3 perces filmalkotások számára. A City in My Mind pályázat tematikáját hét kiválasztott város határozza meg, ezekhez kell kapcsolódniuk a beküldött filmeknek - akár egészen konkrét, akár szabad, asszociatív módon.


A szóban forgó városok: Sepsiszentgyörgy, Eszék, Magyarkanizsa, Nagyszőlős, Lendva, Párkány, Alsóőr-Felsőőr - tehát a 2011 május 8-i Európa Nap helyszínei.


A City in My Mind filmpályázat bárki előtt nyitva áll: azok előtt is akik most ismerkednek a kamerával, illetve akik már profiként bánnak vele. Egyszemélyes stábok és csapatok (családok, osztályok, iskolák, klubok, baráti társaságok, stb.) is feltölthetik filmjeiket, bármely ország bármely nemzetiségű állampolgára jelentkezhet.

A filmek műfaja szabadon választható: fikciós rövidfilmek, kreatív dokumentumfilmek, vagy akár klasszikus műfajú alkotások (pl. sci-fi, horror, musical) egyaránt szerepelhetnek a pályázaton, amennyiben kapcsolatba hozhatóak a fent említett helyszínekkel.

A filmeket bármilyen eszközzel (mobiltelefon, fényképezőgép, HD kamera) lehet rögzíteni. A készre vágott, legfeljebb 3 perces, angol feliratos műveket a daazo.com-ra kell feltölteni.Egy pályázó egy pályaművet adhat be városonként, vagyis egy pályázó összesen 7 filmalkotást tölthet fel.

Mind a hét város külön kategóriának számít és a szakmai zsűri mindegyik kategórában minősíti a legjobb alkotást, amelyet a Daazo.com értékes díjjal, egy Samsung Galaxy Tab érintőképernyős táblagéppel jutalmaz, a Hungarofest jóvoltából. Ezen kívül a legnépszerűbb film közönségdíjban részesül. A szakmai zsűri elnöke Cakó Ferenc Arany Medve-díjas animációs filmrendező.

A filmeket április 29-ig kell feltölteni a Daazo.com-ra. A díjakat május 8-án a helyi Európa Nap eseményének keretében adják át a zsűri képviselői.

További információk a következő honlapon találhatóak: http://daazo.com/cityinmymind_hun



<< vissza



Oldal megjelenítése: 23636    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem