2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
Szabadidős sportolási lehetőségekért lépnek fel

A sportszeretők felé törlesztene adósságot Antal Árpád András polgármester, aki úgy értékeli, ezen a területen az elvártnál kevesebb eredményt tud felmutatni az önkormányzat, és ezen az elkövetkezőkben változtatni kell. Jövőben felújítják az összes sepsiszentgyörgyi iskolai sportpályát, és megnyitják a nagyközönség előtt – jelentette be a város vezetője.

A sugásfürdői sípályák felújítását leszámítva nem sikerült jelentős eredményt elérni a sportolási lehetőségek biztosítása területén – ismerte el csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád András polgármester, aki ugyanakkor számos, a helyzetet javító tervet mutatott be a sajtónak.

– A Kisstadion felújításának terve elkészült, három finanszírozási forrásból tervezték megvalósítani, azonban az Országos Befektetési Társaság egyelőre visszalépett, így a város és az oktatási minisztérium közösen végezné a munkálatokat. A Berde Áron Iskolacsoport udvarára tervezett, kisebb méretű sportcsarnok építése jövőre megkezdődik, az Országos Befektetési Társaság erre már megkötötte a szerződést, indulhat a munka – számolt be az elöljáró, hozzátéve, hogy a Székely Mikó Kollégium udvarán is jól haladnak a multifunkcionális sportterem építésével.

Ugyancsak az iskolákat érinti az a terv is, mely szerint jövőre minden sepsiszentgyörgyi tanintézmény sportpályáját felújítanák, és megnyitnák a nagyközönség előtt.

– Egyezséget kötnénk az iskolákkal, hogy a délutáni, esti órákban is lehessen használni a pályákat, cserébe mi felújítjuk azokat, ahol kell, az esti megvilágítást is megoldanánk, valamint biztosítanánk, felügyeletet, hogy rongálástól ne kelljen tartani. Minden pályának lenne egy felügyelője, akinél majd fel lehet iratkozni – ismertette a tervet a polgármester.

Az önkormányzat által fizetett fe - lügyelők bére még mindig messze elmarad a rongálások miatti költségektől. Hamarosan kosárpalánkokat és pingpongasztalokat is elhelyeznek a városban, ehhez pályázatot hirdetnek meg, és kérni fogják az ott lakók írásos beleegyezését, a későbbi panaszokat elkerülendő. A palánkokat és az asztalokat csak ott állítják majd fel, ahol a lakók legalább 70-80 százaléka áldását adja rá.

A sportcsarnok visszaszerzési kisérletet iszapbirkózásnak nevezte a polgármester, aki határozottan kijelentette: nem adják fel a harcot, hiszen a sepsiszentgyörgyieket illeti meg, és nem az ország különböző szegletéből származó sportolókat. A bonyolult probléma megoldását jelenleg jogi és politikai úton is próbálják elérni, azt, hogy önkormányzati kézbe kerüljön végre az ingatlan.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 25236    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem