2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
Tisztázni a kulturális igényeket

Pénteken indul az a felmérés, amelynek célja minél pontosabb képet nyújtani Sepsiszentgyörgy lakosságának kulturális igényeiről. A közvélemény-kutatás kiterjed az önkormányzat hatáskörébe tartozó összes kulturális intézményre, de többek között a civil szervezetek által tető alá hozott rendezvények is benne foglaltatnak.

Sztakics Éva alpolgármester elmondása szerint a felmérés ötlete Bocsárdi László, a Tamási Áron Színház igazgatója menedzseri tevékenységének kiértékelése nyomán született. Az akkor összeállított szakbizottság tagjai – különös tekintettel az UNITER és a színművészeti főiskola képviselőire – ugyanis úgy vélték, hogy a város vezetősége nem tudta egész pontosan megfogalmazni, melyek az elvárásai a menedzserrel szemben.

A bizottság ajánlotta egy ilyen jellegű felmérés elkészítését, mivel elsősorban a lakosság igényeit kell megfogalmazni a színház és a kulturális intézmények felé. Az önkormányzat illetékesei már akkor eldöntötték, hogy ezt a felmérést mindenképp elkészítik, amelynek ellenértéke kilencezer euró, és egy külső szakvállalat végzi. A felméréshez szükséges összeget a város a saját költségvetéséből fizeti.

A megbízott szakcég képviselői már pénteken elkezdték a munkát, amihez elkészültek a román és magyar nyelvű kérdőívek. A közvélemény- kutatást egy 900-as mintán fogják elvégezni, de emellett fókuszcsoportokat is kérdeznek a cég biztosai. Utóbbival kapcsolatosan az alpolgármester kifejtette, hogy pénteken az Andrei Mureşanu Színház, míg szombaton a Tamási Áron Színház előadása után a nézőket kérdezik ki a biztosok. Ezen felül szombaton találkozót szerveznek a két színház vezetőségével, majd később az önkormányzat illetékeseivel.
 


Fotó: Vargyasi Levente


Sztakics Éva úgy értékeli, hogy a felmérés nyomán az önkormányzat is pontosabban meg tudja majd fogalmazni az elvárásait a kulturális intézményekkel szemben, illetve sikerül még inkább a kultúrafogyasztók igényeihez igazítani a kínálatot. Az alpolgármester arra is rámutatott, hogy nem csak a két színház kínálatára vonatkozó felmérést készítenek, hiszen a kérdőíveken a Háromszék Táncegyüttes, az M-Studio, a Művelődési Ház stb. tevékenységére vonatkozó kérdések is szerepelnek, és a civil szervezetek kulturális rendezvényei sem maradtak ki a sorból, egyszóval átfogó kutatásról van szó.

A közvélemény-kutatást végző vállalat egyébként december 15-re ígérte a végső eredményeket, amelyeket ezt követően az önkormányzat megvitat és kiértékel, majd a következtetéseket közli az érintettekkel. Az eredményeket mindenképp felhasználják majd az intézményekkel szembeni igényeik megfogalmazásában – tette hozzá Sztakics Éva.


Nagy Demeter István



<< vissza



Oldal megjelenítése: 25350    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem