2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Szabad lesz március 15-e az önkormányzatnál

Aláírta Antal Árpád András polgármester a kollektív munkaszerződést az intézmény alkalmazottait tömörítő szakszervezettel – ennek köszönhetően március 15-e és november 1-je munkaszüneti nap az önkormányzatnál. A város vezetője elmondta, támogatta ezt a kezdeményezést, hiszen régi vágya a székelyföldieknek, hogy a nemzet ünnepe szabad nap legyen.

„Az érvényes törvénykezés szerint a hivatal és az önkormányzat fennhatósága alá tartozó intézményekben adhatunk munkaszüneti napot. Felhívással fordulok viszont a többi közintézményhez, de a vállalkozókhoz is, kövessék példánkat és a magyar közösség két nagyon fontos ünnepén adjanak szabadnapot alkalmazottaiknak” – fordult a vezetőkhöz Antal Árpád András polgármester, aki szerint ez a lépés az önrendelkezés egyik előfutára. „Ünnepeinkről döntöttünk. Ez az autonómia alapja: élünk jogainkkal” – fogalmazott a város vezetője.

Háromszéken eddig Kovászna Megye Tanácsa és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala döntött úgy, hogy március 15-ét és a Halottak Napját munkaszüneti nappá nyilvánítja.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 26232    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem