2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
Székelyföldi politikusok az MTV-ben

Az Átjáró szerdai vendége Antal Árpád András és Tamás Sándor

Az ENSZ faji megkülönböztetés megszüntetésére létrehozott bizottsága idén augusztus 9-én és 10-én, Genfben vitatta meg a romániai kisebbségek helyzetét. A hivatalos román álláspont mellett a bizottsághoz egy árnyékjelentés is érkezett, amelyet a Pro Regio Siculorum Egyesület, a Bolyai Kezdeményező Bizottság és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács fogalmazott meg. A jelentés aláhúzza, noha a lakosság nyolcvan százaléka magyar, a magyar nyelvnek még sincs hivatalos státusza, emellett Székelyföld infrastruktúrája a régió alacsony állami támogatottsága miatt elmarad az országos átlagtól. Az Átjáró 2010. szeptember 29-ei adásának vendége Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, a Pro Regio Siculorum Egyesület alapítója és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke volt. Bereki Anikó mikrofonja előtt a beszélgetés hangulatát, egy Dél-Tirolban készült film adta meg. 


Fotó: MTV

„Dél-Tirol nem csak a nyelvi jogok, hanem a működő területi autonómia szép példája is – kommentálta a látottakat Tamás Sándor. – Ugyanakkor a dél-tiroliak biztos támasza volt az osztrák kormány, teljesen mindegy, jobb vagy a baloldal volt hatalmon, a támogatási politika egységes volt. A székelyföldi magyarság az új magyar kormánytól is ezt várja.”


Pedig a székelyföldi megyékben lényegesen magasabb a magyarság teljes népességhez viszonyított aránya, mint Dél-Tirolban. A politikusok fontosnak tartják a területi autonómia békés eszközökkel történő elérését.


„Koszovó a világ közvéleményének szemében legitimálta az erőszakot – említ egy ellenpéldát Antal Árpád András. – Számunkra nem ez a követendő út, de mindenkinek fel kell ismernie: nekünk jár az autonómia, s nem szívességet kérünk.”

A nézők a műsort szerdán tekinthetik meg.


Szerkesztő: Marosi Péter


Adás: 2010. szeptember 29., (m2, 19.08)
           2010. szeptember 30., (m1, 15.33)
 

 

Forrás: MTV sajtóközlemény



<< vissza



Oldal megjelenítése: 23296    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem