2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
Semjén Zsolt Háromszéken
Közös tér-közös örökség

Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettesének jelenlétében nyitották meg pénteken a Székely Nemzeti Múzeumban a Közös tér-közös örökség, A Kárpát-medence megújuló épített öröksége című műemlékvédelmi kiállítást. A magyar kormányfő-helyettes  hivatalos látogatásra érkezett Romániába.

„Egy létszámában kis nép számára csak akkor van megmaradás, ha a nemzet minden egyes tagjában benne él az a gondolat, hogy érdemes és büszkeség ehhez a néphez tartozni. (...) Akkor van megmaradás, ha az egész magyar történelem és az egész magyar kultúra benne él az minden egyes magyarnak a szívében és lelkében” – fogalmazott megnyitó beszédében Semjén Zsolt, aki hangsúlyozta, hogy a magyar állam kötelessége mindent megtenni azért, hogy a magyar közösség minden része, minden tájegysége megmaradjon.


Fotó: Henning János

A magyar kormány 1998-ban hirdette meg és 1999-ben indította el a Nemzeti Örökség Programot, mely az országhatárokon túl élő magyar közösségek számára is elérhetővé tette az értékes épületállomány megóvását, valamint a szellemi hagyományok továbbörökítését. Az elmúlt 10 évben a gyulafehérvári helyreállítási munkákat is beleszámítva a magyar kormány több mint 1 milliárd forintot fordított a határontúli, magyar vonatkozású építészeti emlékek megőrzésének, felújításának, helyreállításának támogatására. A most megnyitott vándorkiállítás ennek a programnak az eredményeire, tapasztalataira alapozva készült el a Keöpeczi Sebestyén József Műemlékvédő Társaság, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, a Porta Speciosa Egyesület és a Székely Nemzeti Múzeum közös gondozásában.

A tárlat a Kovászna Megye Tanács és Hargita Megye Tanácsa által szervezett Székelyföldi Civil Napok 2010. rendezvény része.


Fotó: Henning János

Új kezdet a román-magyar kapcsolatokban

A kiállításmegnyitót követően Semjén Zsolt sajtótájékoztatóján mindenekelőtt megköszönte azt a segítséget, amelyet az erdélyi magyarság nyújtott az árvízsújtotta településeknek, mint mondta, ez nemcsak fizikai segítség volt, hanem lelkileg is sokat számított, hiszen a magyarok megtapasztalhatták, ha baj van, számíthatnak a határon túli nemzettársakra. 

Az új magyar kormány első lépésével, gyakorlatilag még a kormány megalakulása előtt rendezte a kettős állampolgárság kérdését – hangsúlyozta Semjén Zsolt. „Egyedi kérelemmel, gyorsított eljárással mindenki megkaphatja a magyar állampolgárságot, akinek felmenője valamikor magyar állampolgár volt, vagy vélhetően magyar állampolgár volt – hogy csángó testvéreink se legyenek kizárva –, és természetesen aki kéri az állampolgárságot. Az a magyarság, amely eddig is egy volt szellemében, kultúrájában, történelmi sorsközösségében, az most közjogi értelemben is egyesülhet. Ez a törvény január elsejétől kerül alkalmazásra” – jelentette ki Semjén Zsolt.

Új kezdet a mai találkozás a két ország közötti szoros együttműködésben – vélte Semjén, aki pénteken Traian Basescu államfővel és Emil Boc miniszterelnökkel találkozott Bukarestben. „Nagyon nagyra értékeljük, hogy Basescu államelnök úr, messzemenően pozitívan viszonyult a magyar állampolgarsági törvényhez, semmilyen negatívum nem merült fel, sem az államfővel, sem a kormányfővel folytatott tárgyalás során, ami természetes is, ha meggondoljuk hogy a magyar törvény alapvetően a román állampolgársági törvény mintájára készült” – számolt be Semjén Zsolt a bukaresti tárgyalásokról, hozzátéve, hogy Traian Basescu biztosította a magyar  kormányt, hogy elfogadják a tanügyi törvényt abban a formában, amely a romániai magyar közösségnek előnyös.
 
Semjén Zsolt újságírói kérdésre válaszolva elmondta, elkötelezettek a kulturális és területi autonómia mellett. „Mi a magyarság számára soha nem kívántunk többet, mint ami Európa számos országban megvalósult, elkötelezettek vagyunk az autonómia mellett. Amennyiben sor kerül a regionalizálásra, akkor számunkra az fogadható el, ha Kovászna, Hargita és Maros megye alkot egy régiót. A szórványban élő magyarság számára a kulturális autonómia minden formáját támogatjuk. Egy olyan programot kezdeményezünk, amely az iskolabuszok beszerzését teszi lehetővé” – tájékoztatott Semjén Zsolt.

A kormányfő-helyettes találkozott Elena Udrea turisztikai és fejlesztési miniszterrel, akivel turisztikai együttműködésről tárgyalt, és bejelentette, hogy a román tárcvezető hamarosan Magyarországra látogat.A román ortodox pátriárka is fogadta a magyar miniszterelnök-helyettest, amelynek kapcsán Semjén elmondta, ez a találkozó precedens értékűnek számít a két ország kapcsolatában. A román kormánnyal folytatott tárgyalások során többek között energetikai, gazdasági témákról is egyeztetett a magyar delegáció.




<< vissza



Oldal megjelenítése: 24363    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem