Összetartozunk – Böjte atya gyermekei a Benedek-mezőn | Elsősorban a kíváncsiság előzte meg a szórványbeli gyerekekkel szervezett közös táborozást, hiszen a személyes találkozást megelőzően levélben vették fel a kapcsolatot a sepsiszentgyörgyi és Hunyad megyei diákok. Most pedig a Benedek-mezőn egy hétig közösen táboroznak, ismerkednek, barátkoznak. Milyenek a szentgyörgyi gyerekek, kérdeztük a dévai 13 éves Opra Szabolcsot, aki nagyon határozottan felelte, hogy jók, majd kiderült, a fiúk különösen jók, hiszen ők is szeretik a focit. A különböző családi és közösségi háttérrel rendelkező gyerekek hamar megtalálták a közös érdeklődési pontokat, és ez is a tábor lényege, rávilágítani, hogy mi az ami inkább összeköti, mint elválasztja a szórványközösségeket és a tömbmagyarságot.
„Kettős szerepe van ezeknek a táboroknak, egyrészt a gyerekeknek nyaralási lehetőséget tudunk biztosítani, másrészt segíthet a magyarságtudat megerősítésében. Érdekes tapasztalat lehet a dévai gyerekek számára ennyi magyar gyerekkel találkozni, megismerkedni a várossal” – mondta Sztakics Éva alpolgármester, aki a szórványprogram egyik lelkes szervezője.
Ezen a héten a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont V-VIII. osztályos diákjait – ez a csapat Böjte atya gyerekeiből állt össze – a Székely Mikó Kollégium tanulói fogadták. Mint kiderült, hamar megtalálták a közös hangot, ebbe persze az is besegített, hogy a kísérő tanárok vegyesen osztották be őket a házakba, a taktika sikeresnek bizonyult, hiszen első éjszaka alig hunyták le szemüket a gyerekek, részben az izgalom, részben a találkozás öröme miatt.
Fotó: Henning János
Ahogy ismerem a gyerkeinket, ezek a barátságok meg is maradnak – véli Szeles Mónika. A dévai Szent Ferenc Alapítvány önkéntese elmesélte, hogy napról-napra erősödnek ezek a kapcsolatok, a szervezők nagy örömére, hiszen minden program, így az Összetartozunk szórványprogram célja is az, hogy valódi tartalommal működjenek.
A tábor programját úgy alakították ki, hogy a dévai gyerekek a kikapcsolódás mellett megismerkedhessenek Háromszék nevezetességeivel is, a sepsiszentgyörgyi sétát pedig a házigazda gyerekek szervezték meg. A 12 éves Walz Beatrix például a parkot mutatja meg a vendégeknek, mert szerinte az a legszebb a városban, míg Élthes Zsombor a Székely Nemzeti Múzeumba viszi a dévai gyerekeket, mert ott Gábor Áron eredeti ágyúja is megtekinthető. Szerdán megérkeztek Árkosra a vajdahunyadi iskolások, akik a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola tanulóival táboroznak, jövő héten ugyancsak Benedek-mezőn a Mikes Kelemen Főgimnázium diákjai fogadnak dévai gyerekeket. Az Összetartozunk című szórványprogram keretében mintegy kétszáz Hunyad megyei és háromszéki gyerek nyaral együtt június és július folyamán Kovászna Megye Tanácsa és Sepsiszentgyörgy Önkormányzata támogatásával.
| << vissza
Oldal megjelenítése: 23918
|
Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!
|