Gazdasági válság kontra becsületesség | Antal Árpád András polgármester kezdeményezésére a vállalkozás-támogató program keretén belül tartottak előadást hétfőn este a Vállalkozói Inkubátorházban. Az előadás célját a pénzügyi válság hátterének és lehetséges kifutási idejének megvilágítása, illetve konkrét gyakorlati javaslatok megfogalmazása képezte a vállalkozói szféra számára.
Dr. Geréb László (főiskolai docens, Modern Üzleti Tudományok Főiskolája, Székelyudvarhely) a pénzügyi válság mögött húzódó morális válság jelentőségére hívta fel a figyelmet. Meglátásában korunk pénzügyi válsága valójában a szabályozás és a felügyelet válsága, amely az emberekben hiányzó önkorlátozásból fakad. Többek közt a morális tartás hiánya miatt jutott ebbe a helyzetbe a világ. Az értékek átrendeződése – a morális értékeket felváltotta a siker és a nyereség imperatívusza – álhelyzetet teremtett, melyben a gazdasági növekedés látszat volt csupán. A fogyasztói társadalom diktálta előírások mértéktelenségre ösztönözték az embereket. Sikeres lenni minél rövidebb időn belül, szebb és nagyobb házba költözni, gyorsabb és jobb autót vásárolni – ezek a késztetések oda vezetettek, hogy keresletünket előre 10-20 évre elköltöttük. A fogyasztói társadalom légvára összedőlt, mivel nem reális alapokra, vagyis nem a keresletre épült, hanem a hitelekre – a megtakarított pénzalap elfogyott, vagy igazából nem is létezett. Az emberek elköltötték azt a pénzt, amellyel tulajdonképpen nem rendelkeztek.
A mértéktelenségre alapuló eltorzult gondolkodás szociális válságot eredményezett, melyet a pénzügyi és reálgazdasági válság előzött meg, tehát a pénzügyi intézetek és a vállalkozások csődje. Jelen pillanatban Dr. Geréb László szakértő szerint az emberek csődjét éljük. Meghökkentő számadatokkal kell szembenéznünk, a világ mindössze 10%-a haszonélvező, 10%-a nullába jön ki, míg a többi 80 % kamatot fizet.
Dr. Geréb László a megoldást a becsületesség státusának visszaállításában látja, tehát egy fegyelmezett és mértékletes életvitelben.
Az előadás további részében Dr. Ambrus Tibor (főiskolai docens, Budapest; nemzetközi gazdasági tréner) fogalmazott meg gyakorlati megoldásokat a krízishelyzet kezelésére, majd kötetlen beszélgetésre került sor az előadók és jelenlévők között.
| << vissza
Oldal megjelenítése: 23940
|
Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!
|