Robert Capa fotói Sepsiszentgyörgyön | Az Árkosi Kulturális Központ, a Fotóművészetet Pártoló Gyulai Ferenc Egyesület és a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja eddig minden évben bemutatott egy világhírű fotóművészt Sepsiszentgyörgyön (2006. március – Barta Árpád; 2007. március – Brassai, Kertész, Capa, Moholy-Nagy, Munkácsi; 2007. november – MTI sajtófotók; 2008. március – Bortnyik György; 2009 – Szipál Márton).
Ebben az évben a kecskeméti Magyar Fotográfia Múzeum Robert Capa gyűjteményét szeretnénk bemutatni a nagyérdeműnek.
A kiállításon a Capa fotográfiái mellett bemutatjuk a világhírű magyar háborús fényképész életútját is, aki „rövid földi pályafutása során sokat élt és szenvedett. Szegényen született, így is halt meg. Páratlan életútjának krónikáját hagyta ránk, és vizuális bizonyságát annak a meggyőződésének, hogy az emberiség sok mindent képes elviselni és időnként még győzni is.“ (Cornell Capa)
A kiállítás megnyitóját 2010. június 6-ára (11 óra), az 1944-es normandiai partraszállás napjára tűztük ki.
| << vissza
Oldal megjelenítése: 24357
|
Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!
|