Aberráció a szlovák álláspont a kettős állampolgársággal kapcsolatban | Antal Árpád András polgármester örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy a magyar országgyűlés elfogadta a kettős állampolgárságról szóló törvényt, mely szerint a külhoni magyarok egyéni kérelem alapján kedvezményes elbírálással kaphatják meg a magyar állampolgárságot. Ugyanakkor Antal Árpád András aggodalmát fejezte ki Szlovákia álláspontjával kapcsolatosan, mely a jövőben egyrészt pénzbírsággal sújtaná azokat, akik nem jelentik be kettős állampolgárságukat, másrészt megfosztaná szlovák állampolgárságuktól azokat, akik igénylik a magyart.
„Aberráció, amit Szlovákia tervez, ugyanis saját állampolgárai ellen cselekszik. Sokakat fog ez a rendelkezés érinteni, hiszen sokan vannak, akiknek van még cseh, amerikai, kanadai vagy más állampolgárságuk”- nyilatkozta Antal.
A polgármester továbbá elmondta, hogy ő maga az elsők között fogja kérni a magyar állampolgárságot, és erre biztat minden értelmiségit és politikust, mutassanak jó példát a közösségnek. A magyar közösség akkor fog megerősödni igazán, ha még inkább megéri magyarnak lenni, és a kettős állampolgárság szimbolikus jelentéstartalma mellett jelentős előnyökkel jár. Vízum nélkül lehet például Amerikába vagy Ausztráliába utazni és olyan országokban is lehetséges lesz a munkavállalás, ahol román állampolgárok törvényesen nem dolgozhatnak.
| << vissza
Oldal megjelenítése: 24193
|
Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!
|