Squash- és teniszpályák épülnek Sepsiszentgyörgyön | Hivatalos sportággá válhat a fallabda Romániában
Sepsiszentgyörgy önkormányzata közösen egy magyarországi vállalkozóval egy sportkomplexum építését tervezi, amely négy fedett teniszpályából és három squashpályából állna – jelentette be Antal Árpád András polgármester pénteki sajtótájékoztatóján. Az önkormányzat a területet biztosítja a vállalkozónak, most készítik elő a tanácshatározatot. Fontos, hogy az önkormányzat segítse azokat, akik sportban már letettek valamit az asztalra – emelte ki a polgármester.
Fotó: Karda Zenkő
Vaszil Gyula, vállalkozó elmondta, várhatóan fél millió eurós beruházásról lenne szó, a tervek szerint a Vadász utcai füves pálya mellett épül közel 4000 négyzetméteren. A cég Magyarországon jelenleg 15 teniszpályával rendelkezik, Romániában is már jelen vannak a piacon, azonban bowling pályával.
Szabó Tibor sepsiszentgyörgyi vállalkozó elmondta, a terveik között az is szerepel, hogy hivatalos sportággá nyilvánítassák a fallabdát, ugyanis Romániában egyelőre még nem az. A procedúrát elkezdték, azonban az országban legalább öt megyében kell ilyen sportot űzni.
Fotó: Karda Zenkő
Sepsiszentgyörgyön az uszoda épületében már létezik egy fallabda pálya, amely a sajtótájékoztató helyszínéül szolgált, a vállalkozók elmondták, hétvégén squash versenyre kerül sor. Benevezni a helyszínen vagy a 0788-150-608-as telefonszámon lehet, további részletek a www.squashsport.ro honlapon.
| << vissza
Oldal megjelenítése: 25333
|
Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!
|