A Szent György Napok kiemelt fellépői | Három stílus, három korszak: a Szent György Napok 2010-es sztárfellépői, a Bad Boys Blue, Fenyő Miklós, Deák Bill Gyula minden korosztályt és ízlésvilágot megmozgat.
A Bad Boys Blue a most különösen nagy népszerűségnek örvendő „retro disco” képviselője. A nyolcvanas években alakult együttes több mint 20 millió lemezt adott el eddigi pályafutása során. Legnagyobb slágereik az USA Billboard-dance listára is felkerültek. John Mclnerney és Carlos Ferreira csapata még most is az európai nagy színpadok kedvenc fellépői közé tartozik. A ma is közkedvelt együttes egy csinos vokalista hölggyel megannyi régi és új slágert énekel. A You're a woman-t élőben kell meghallgatni április 24-én, szombaton 23 órától a főszínpadon.
Fenyő Miklós a mai magyar könnyűzenének egyik legkiemelkedőbb alakja. Nevét korosztálytól függetlenül mindenki ismeri, az általa írt számok a legismertebb slágerekké nőtték ki magukat. 1967-ben alapította a Hungária együttest, ekkor jelent meg első kislemeze, mely a Csavard fel a szőnyeget és a Rémlátomás című dalokat tartalmazza. Az elmúlt 40 évben 28 albumot készített, valamint 3 pártfogoltjának összesen 7 albumán vállalt menedzseri feladatot. 2008-ban a Megasztár 4 zsűrijének volt a tagja. A magyar rock and roll megteremtője április 25-én, vasárnap este fél tíztől felejthetetlen show-műsort ígér, mely kicsiknek és nagyoknak egyaránt emlékezetes lesz.
Évek óta várt Szent György napi fellépő a magyar blues király. Deák Bill Gyula az egyetlen magyar énekes, akinek amerikai kritikusok szerint „fekete hangja van.” Deák Bill Gyula pályafutása és berobbanása a magyar rockzenei életbe a 70-es évek elején történt. A Hobo Blues Band tagjaként a 80-as évek elején lépett először a nagyközönség élé. Szélesebb ismertségre a Szörényi-Bródy rockopera, az István, a király Torda táltosának szerepében tett szert. Bill a Hobo Blues Bandből kiválva játszott a Kormorán együttessel is. Ezek után lépett önállóan is zenekarral a magyar közönség elé a Deák Bill Blues Band megalakításával. A 2009/2010-es évadot a 60 éves énekes jubileumi koncertsorozattal ünnepli. Ezt hallhatjuk április 24-én, szombaton este fél nyolctól a főszínpadon.
A Szent György Napok idei rendezvénysorozatát, de az előkészületeket is követhetik a világhálón, a www.szentgyorgynapok.sepsiszentgyorgyinfo.ro honlapon már elérhető a teljes program is.
| << vissza
Oldal megjelenítése: 23393
|
Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!
|