2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
Új multifunkcionális tornaterme lesz a Székely Mikó Kollégiumnak
A következő 3 évben igazi átalakuláson megy keresztül a Székely Mikó Kollégium, felújítják a kicsi épületet, lebontják a régi tornatermet, helyébe új, többszintes multifunkcionális épület kerül, és ezáltal megnő az iskola belső udvara is – jelentette Antal Árpád András polgármester és Sztakics Éva alpolgármester.



Az önkormányzat aláírta már a finanszírozási szerződést, a pályázatot az Európai Unió Regionális Operatív Programjából finanszírozzák, a munkálat összértéke több mint 11 millió lej. A tervek szerint a kicsi épületet felújítják, a volt étkezdét és a tornatermet lebontják, a helyette épülő új többszintes épületben a földszinten próbaterem és a könyvtár, az emeleten egy nagy és egy kisebb tornaterem kap helyet, a tetőn pedig egy szabadtéri pályát alakítanak ki. „A nagy tornaterem az elképzelések szerint három kisebb pályára alakítható át, így a kis tornateremmel együtt egyszerre négy osztálynak is tarthatnak tornaórát. Ugyanakkor a kicsi épületet összekötjük a főépülettel egy felfüggesztett folyosóval. A munka elkészülte után jóval nagyobb lesz az iskola belső udvara, ahova zöldövezeteket is tervezünk” – számolt be a tervről Sztakics Éva. A tornaterembe nemcsak az iskolából lesz bejárat, hanem az átalakítás előtt levő városmagból is.



A munkálatok elvégzésére 36 hónap áll rendelkezésre. Sztakics Éva elmondta, a tervek már elkészültek, remélhetőleg április végére a licitet megnyerő kivitelezővel már megköthetik a szerződést és nyáron már a nagyobb munkálatokat elvégezhetik.



Az iskola épülete jelenleg a református egyház tulajdonában van, de az önkormányzat 12 évre ingyenes haszonbérleti szerződést kötött, amely lehetővé tette a pályázat leadását – számolt be Antal Árpád András, kiemelve, hogy ezzel jelentős összeget takarít meg a város, hiszen 12 évig nem kell az iskola épületéért bért fizetniük, amely több lenne, mint a pályázat önrésze. Ennek kapcsán a polgármester elmondta, 16 uniós pályázatot adott le az önkormányzat, 5 előkészítési fázisban van. „Az erdélyi városokkal összehasonlítva Sepsiszentgyörgy vezető helyen van az uniós pályázatok tekintetében. A most megnyert pályázat vissza nem térítendő összege majdnem egyenértékű az egy évben befolyt helyi adók és illetékek összegével, azaz 8,5 millió lejjel. Ehhez képest a 16 leadott pályázat előkészítési költsége 1,3 millió lej körül van” – hangsúlyozta Antal Árpád András, ezzel is cáfolva azokat a vádakat, mely szerint túl sok pénzt költ a polgármesteri hivatal a pályázatok önrészére.


<< vissza



Oldal megjelenítése: 24488    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem