2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Szent György Napok 2010 - Erősítik a kulturális hetet
99 százalékban végleges az idei Szent György Napok programja – jelentette be csütörtökön Grubisics Levente. A főszervező elmondta, a nagy színpadok programja végleges, a sztárfellépők sora bővült még a Váradi Roma Café világzenét játszó együttessel, a Magna Cum Laude zenekarral, a 4 for Dance csapattal és a Dolhai Attila és Janza Kata nevével fémjelzett musical-válogatással.

„Több mint 200 kulturális program várja az érdeklődőket április 18-a és 25-e között, ebben az évben a kulturális hét rendezvényei hétvégén is zajlanak. A nyitó hangverseny sztármeghívottja a Kanadában élő, világhírű orgonaművész, Varnus Xavér” – tájékoztatott Grubisics Levente. 





A kulturális héten hangsúlyos színházi műsorral kedveskedtek a szervezők. Április 19-én, hétfőn a Tamási Áron Színház bemutatót tart, Zakariás Zalán Gorkij: A nap fiai című darabját rendezte. Április 20-án, kedden a Háromszék Táncegyüttes mutatja be A Szent György legenda című előadását, érdekesség, hogy vasárnap a szabadtéri főszínpadon átdolgozott változatban is megtekintheti a közönség a város névadójáról készült táncjátékot. Ugyancsak kedden a kecskeméti Katona József Színház Márai Sándor: Eszter hagyatéka című előadását mutatja be. Április 21-én, szerdán a Szent György Napok vendége lesz a Kolozsvári Állami Magyar Színház, Visky Gábor: Visszaszületés című darabját kétszer játssza a társulat. Csütörtökön a budapesti Tranzit Színház Fizetek Főúr, és a sepsiszentgyörgyi M Studio Hamlet előadását lehet megtekinteni, míg a marosvásárhelyi Yorick Stúdió a 20/20 című, az 1990 márciusát feldolgozó, kísérleti előadásával érkezik városunkba.  Pénteken a budapesti Duna Táncműhely A tizedik vőlegény című táncjátékát mutatja be Sepsiszentgyörgyön. 




<< vissza



Oldal megjelenítése: 24356    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem