2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
Háromszéken Gábor Áron eredeti ágyúja
Március 15-én, Kézdivásárhelyen, majd Sepsiszentgyörgyön tekinthető meg a Gábor Áron háromszéki ágyúöntő által készített történelmi ereklye. Az egyetlen fennmaradt háromszéki ágyút először március 12-én, a Székely Nemzeti Múzeumban láthatja a nagyközönség.

Március 5-én, pénteken érkezik meg Sepsiszentgyörgyre, a Székely Nemzeti Múzeumhoz az egyetlen olyan ágyú, amelyet az erdélyi 1848 legendás ágyúöntője és tüzértisztje, Gábor Áron készített. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a március 2-án, kedden tartott sajtótájékoztatón elmondta: az 1906-ban előkerült ágyú a Székely Nemzeti Múzeum egyik legfontosabb kincse volt. A közönség 1923 és 1971 között tekinthette meg a harcászati eszközt, amelyet azóta „ideiglenesen” Bukarestben őriznek. A tanácselnök elmondta, pár évvel ezelőtt a fővárosban megtekintette az ágyúcsövet, amelyet megfelelő állvány hiányában a földön tartották. „Ez az ágyúcső, amelyhez a gyerekek kanalat gyűjtöttek, az asszonyok gyertyatartókat, és amelyhez több falu harangját is felhasználták, nemcsak a történelmünk, hanem érzelmi kötődést is jelent számunkra: hogy mit jelent székelynek lenni, hogy mire vagyunk büszkék, mi székelyek ”– fogalmazott Tamás Sándor, aki kiemelte a gesztusértékű hazatérés Kelemen Hunor művelődési és örökségvédelmi miniszter közbenjárásának köszönhető.

Sylvester Lajos közíró, aki már számos szövegében foglalkozott a háromszéki 1848-49-es eseményekkel, rámutatott, hogy 1971-ben nem az ágyú volt az egyetlen olyan műkincs, amely Bukarestbe került. Sylvester szerint a több mint 30 tételes listából mégis erre a tárgyra emlékeznek a legtöbben. Az ágyú országos jelentőséggel bírt, ezért is került a Román Nemzeti Történeti Múzeumhoz.



Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere kifejtette, véleménye szerint ez a megfelelő pillanat arra, hogy az ágyú hazaérkezzen. A város vezetője szerint Gábor Áron ágyújában az elmúlt generációk akaratereje, ragaszkodása is benne van. „Most, hogy a régiók átszervezéséről beszélünk, fontos, hogy érzékeltessük, a szülőföldünkhöz való ragaszkodást nem lehet sem aszfalttal, sem egyébbel kiváltani” – mutatott rá az ágyú hazatérésének többrétű hozadékára Antal Árpád András.

„Gábor Áron és társai attól voltak nagyok, hogy mint a Benedek Elek mesék szegénylegényei, a semmiből kivágták maguk, ágyút készítettek. Az, hogy az ágyú hazaér szebbé, tartalmasabbá teszik a március 15-ei eseménysorozatot” – hangsúlyozta Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója.


Fotó: Henning János

Bukarestből az ágyú  először Sepsiszentgyörgyre érkezik, ahol a március 12-én 19 órakor megnyíló In Memoriam Gábor Áron (1814-1849) tárlat keretében lehet majd megtekinteni. Ezután Kézdivásárhelyen, március 15-én állítják ki a főtéren, majd a Céhtörténeti Múzeumban helyezik el néhány napra. A helyi vezetők bíznak abban is, hogy a 2,5 milliárd régi lej értékű történelmi kincs nemcsak pár hétig lesz megtekinthető, hanem végleg visszakerül jogos helyére a Székely Nemzeti Múzeumhoz.
 


<< vissza



Oldal megjelenítése: 23524    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem