Nem kötünk kompromisszumot a gödrökkel | Már most megkezdik a gödrök betömését, még akkor is, ha egyelőre hideg aszfalttal kell dolgozni – jelentette ki Antal Árpád András. Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta, az idei kemény tél számos utcában nagy károkat okozott és a veszélyes gödröket muszáj betömni már hideg aszfalttal, annak ellenére, hogy ez nem jelent tartós megoldást.
A polgármesteri hivatal tavaly kétéves szerződést kötött az útjavításokat végző cégekkel, így idén - ahogy a hőmérséklet stabilan 6-7 Celsius fok fölé emelkedik - azonnal lehet kezdeni a munkát. A nagy, teljes aszfaltozást igénylő beruházások többségét kormányprogramokból, pályázatokból és a BERD-es hitelből tervezik megvalósítani. A város költségvetésében, amelyben az előbb említett tételek még nem szerepelnek, a legnagyobb összeget a hőszigetelési és csatornázási programok önrésze teszi ki – tájékoztatott a polgármester.
| << vissza
Oldal megjelenítése: 23189
|
Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!
|