Veszélyben a város integrált fejlesztési terve | A város integrált fejlesztési terve hat alpályázatból áll, egyetlen fejezet kiesése is veszélyezteti megvalósulását – figyelmeztetett Antal Árpád András polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az MPP tanácsosai a a januári rendkívüli tanácsülésen nem szavazták meg, hogy a Bene-házat (ahol jelenleg a Vérközpont működik) megkapja az önkormányzat, cserébe Bánki Dónát 15. szám alatt levő épületét ajánlva fel. A félreértések elkerülése végett a város vezetője ismertette a tavaly márciusban összeállított pályázat lényegét: a Regionális Operatív Program kiírásában szerepel, hogy a tervnek kötelezően tartalmaznia kell szociális, infrastrukturális és turisztikai elemet is. Ha esik a Bene-ház restaurálása és benne a Vadász múzeum kialakítása, akkor nem lesz nyerő a pályázat – mutatott rá Antal Árpád András, aki elmagyarázta azért kellett az egyszer már elfogadott határozatot újra a tanács elé vinni, mert tavaly év végén az ügyvivő kormány nem határozhatott vagyoni kérdésekről.
A januári soros ülésen körvonalazódott egy megoldás, azonban az MPP tanácsosok nem fogadták el, így a kétharmados döntést igénylő tanácshatározat módosításokkal sem ment át. Keresztély Irma főtanfelügyelő, városi tanácsos javaslata szerint az amúgy is a Csipike óvodához tartozó négy csoportnak át kellene kerülnie az anyaóvodához, így megoldódna a probléma. 2009-ben a tanács már megszavazta az ingatlancserét, a legutóbbi két tanácsülésen az MPP tanácsosai már nem értettek egyet a döntéssel, így elhalasztódott az ügy. A pályázatot 2009. március végén adták le, jelenleg Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda és Gyulafehérvár terve maradt versenyben. A pályázatban hat fejezet szerepelt, utcák modernizálása, a katolikus temető melletti övezet parkosítása, a Három Rózsa szociális étkezde felújítása, a Bene-ház (jelenleg Vérközpont) felújítása és átalakítása múzeummá, sétatér kialakítása a Székely Mikó Kollégium sarkától a Szabadság-térig, valamint tartalmazza három parkolóház építését is, de ez utóbbi várhatóan önköltségből valósul meg.
| << vissza
Oldal megjelenítése: 23608
|
Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!
|