Antal Árpád kezdeményezi Bálint József alpolgármester leváltását | Jobb lesz az együttműködés az MPP-vel, ha ellenzékbe vonulnak – véli Antal Árpád polgármester. Antal elmondta, az ellenzékbe vonulással megszűnik majd a tudathasadásos állapot, mely az MPP sepsiszentgyörgyi frakcióját jellemzi.
„Rendszertani szempontból rendet kell tennünk a hivatalban, ha a polgáriak nem akarnak konstruktívan részt venni a munkában, akkor indokolt az ellenzékbe vonulásuk. Sajnos az a helyzet állt elő, hogy bármit egyeztetünk az alpolgármesterrel, nem megvalósítható, mert különböző konfliktusgeneráló személyek, akik mögé az MPP-s tanácstagok felsorakoznak, ezt lehetetlenné teszik” – nyilatkozta Antal, aki azt is elmondta, hogy az intézkedés nem az alpogármester személye ellen irányul, hanem a polgári frakciónak azon törekvése ellen, hogy akadályozza a városfejlesztő munkát.
Antal kifejtette, másfél éve az volt a célja, hogy együttműködési precedenst teremtsen az erdélyi magyar összefogásra és együttcselekvésre. Az MPP azóta bebizonyította, hogy senkivel sem tud vagy akar se összefogni se együttműködni, hiszen szembefordultak mind Tőkés Lászlóval, mind az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal és kimaradtak minden olyan összefogási projektből, mely az erdélyi magyarok javát és érdekeit szolgálja, ennélfogva politikai szempontból sem tudja a továbbiakban felvállalni velük az önkormányzati munkát.
A csütörtök délutánra tervezett tanácsülést, melyre a polgármester beterjesztette a leváltó javaslatot, jövő szerdára halasztották.
| << vissza
Oldal megjelenítése: 23590
|
Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!
|