2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
A piac olcsóbb a helyi termelőknek

 

Éves rendszerességgel háborítja fel a sepsiszentgyörgyieket, hogy a közeli Brassóban a zöldség és gyümölcs ára jelentősen alacsonyabb, mint a megyeszéken. A piaci árakat azonban sem az üzemeltető TEGA Rt., illetve Sepsiszentgyörgy önkormányzata nem tudják befolyásolni, ezért másképp próbálják a helyi termelőket ösztönözni.

Máthé László a TEGA Rt. vezetője rámutatott, hogy az egyes termények áránál leginkább a vásárlók magatartása fontos, hiszen ha nem veszik egy bizonyos áron, akkor kénytelenek lesznek az árusok is engedni. Az igazgató hangsúlyozta, az asztalokat inkább a helyi árusok rendelkezésére bocsájtanák, előnybe részesítve az őstermelőket.

A polgármesteri hivatal részéről Tóth-Birtan Csaba alpolgármester hívta fel a figyelmet arra, hogy úgy próbálják a sepsiszentgyörgyieket segíteni, hogy ők közel 50% kedvezménnyel bérelhetnek asztalt, a Kovászna megyei lakosok esetében ez a kedvezmény 20%. Az asztalok egy jelentős részénél az őstermelő élvez elsőbbséget a viszonteladókkal és a más megyéből érkező árusokkal szemben.

Egy piaci szélső asztal napi ára 18,75 lej, Kovászna megyei termelőknek 15 lej, a sepsiszentgyörgyi illetőségű termelők pedig 9,60 lejért vehetik igénybe. A középső asztalok olcsóbbak, 13,75 lej, 11 lej és 6,90-ért vehetők igénybe.

Úgy a Polgármesteri Hivatal, mint a TEGA felhívják a helyi termelők figyelmet, hogy éljenek a zöldségpiacon fellelhető kedvezményekkel, hiszen a helyiek szállítási költsége is kisebb, ráadásul a helyi termelő a helyi gazdaságot erősíti. A szezonális, illetve Romániában nem honos gyümölcsök, zöldségek esetében a szabályzó erőt a nagyáruházak jelentik, hiszen ha náluk olcsóbb az ilyesmi, akkor a piacon működő viszonteladóknak is reagálniuk kell a helyzetre. A kasszagépek jelenlétét, illetve az árak korrektségét a pénzügynek, illetve a fogyasztóvédelemnek áll módjában ellenőrizni, náluk lehet jelenteni az ilyen típusú visszaéléseket is.

A termelők a piacon elérhető helyekről, illetve a díjszabásról az office@tega.ro címen kérhetnek további információkat, illetve személyesen az Ág utca 1. szám alatt.

 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 34726    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem