2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
Elmaradnak az idei Szent György Napok

A koronavírus-járvány miatt elmarad a 29. Szent György Napok – jelentették be kedden a szervezők. Tekintettel a járvány megelőzésére irányuló óvintézkedésekre, elkerülhetetlen a városnapok lemondása, amelynek épp egy hónap múlva kellett volna kezdődnie. A Szent György Napokra szánt összeget a járvány okozta helyzet enyhítésére fordítja a város.

Antal Árpád polgármester hangsúlyozta: semmi sem fontosabb a városlakók egészségénél, és bár a Szent György Napok egy szeretett, nagy hagyományú eseménysorozat, idén nincs választási lehetőségük. „Sepsiszentgyörgyön tartottuk évről évre Erdély legnagyobb városünnepét, ahová tízezrek látogattak el, ezért a mi felelősségünk, hogy vigyázzunk városunk lakóira és vendégeinkre egyaránt” – mondta az elöljáró.

A Szent György Napok a találkozások ünnepe - a jelenleg érvényben lévő megszorítások azonban éppen a távolságtartásra szólítanak fel az emberek egészsége, élete védelmében. „A jelenleg kialakult helyzetben a legfontosabb, hogy mindenki maradjon otthon és minél kevesebb emberrel érintkezzen. Habár ezek az intézkedések éppen a találkozás örömétől fosztanak meg bennünket, be kell látnunk, nincs más módja a fertőzés terjedésének korlátozására” – nyilatkozta a polgármester.

Annak ellenére, hogy idén elmarad a Szent György Napok, a szervezők bíznak benne, hogy a város névadójának szellemiségét minden városlakó őrzi a szívében. Szent György legendája azt a keresztény meggyőződést erősíti, hogy a jó mindig győz a rossz felett, legyen ez jelen esetben akár a vírus. Meggyőződésük, hogy a legendás katona jövőre ismét bátorságból és kitartásból példát mutatva ugrat ki lovával Sepsiszentgyörgy főterére.

„A városnak, de az országnak, sőt a világnak is egy jellempróbáló ellenféllel kell szembenéznie, amely nem pajzsban és fegyverben, de még csak nem is félelmetes sárkány formájában támad ránk, hanem alattomosan, láthatatlanul. Szent György bátorsággal, fegyelemmel és türelemmel nézett szembe a veszéllyel. Bízom benne, hogy a sepsiszentgyörgyiek is hasonlóképpen tesznek, és 2021-ben méltóképpen ünnepelhetjük közös erőfeszítéseinket, és Sepsiszentgyörgy újra a találkozások ünnepének ad majd otthont” – mondta Knop Ildikó, a városnapok programkoordinátora.

Az idei Szent György Napokat április 24-e és május 3-a közötti időszakra tervezték.

A koronavírus-fertőzés terjedésének korlátozása érdekében március 16-tól az államfő szükségállapotot rendelt el Romániában. A rendkívüli állapot egyelőre harminc napra szól, ám nem kizárt, hogy ezt az időszakot meghosszabbítják. A szükségállapot ideje alatt minden benti és szabadtéri rendezvényt katonai rendelet tilt.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 31901    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem