2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
Sepsiszentgyörgyön épül fel Románia legmodernebb kulturális és ifjúsági központja

Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, valamint Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke és egyben a Sapientia Alapítvány elnöke rendkívüli sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy az általuk képviselt intézmények közös összefogásával építik fel Románia legmodernebb kulturális és ifjúsági központját Sepsiszentgyörgy belvárosában.

Fotó: Kocsis-Boldizsár János
 
A három intézmény közös összefogásával és a tulajdonukban lévő ingatlanokkal társulva létrehozzák az ország legmodernebb kulturális és ifjúsági központját a volt Bodok szálló és körülötte lévő ingatlanegyüttes helyére. A legkorszerűbb, legjobb akusztikával rendelkező romániai hangversenyterem is ebben az épületben kap otthont. 

Az épületben Sepsiszentgyörgy Önkormányzata és Kovászna Megye Tanácsa fenntartásában lévő intézmények kapnak majd helyet, a Tamási Áron Színház, a Cimborák Bábszínház, a Bod Péter Megyei Könyvtár, az Erdélyi Művészeti Központ, az M Stúdió, valamint egy hangversenyterem. Továbbá a központ egy olyan ifjúsági és kulturális tere lesz a városnak, ahol a középiskolás fiatalok minőségi szabadidőt tudnak majd eltölteni. 

„A belváros átalakítására vonatkozó városrendezési tervet már elindítottuk, a három intézmény közötti társulás javasolt szövegét pedig jövő héten hirdetjük meg közmeghallgatásra, melyet két hónap múlva lehet a Helyi és Megyei Tanácsok elé terjeszteni” – fogalmazott Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere. 

A város történetének eddigi legnagyobb beruházását 2024-ben adják majd át, a tervezési folyamatok egy évet, a kivitelezés pedig több mint két évet vesz igénybe. A koncepciót az a budapesti csapat állítja össze, akik többek közt a Művészetek Palotáját is tervezte. A projekt tervei március 14-én 19 órakor kerülnek bemutatásra a Háromszék Táncstúdióban. 

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke hangsúlyozta, az elmúlt 10-12 évben a város vezetőjével közösen kezdeményezték, hogy Sepsiszentgyörgy, Háromszék ne csak helyi, megyei szinten végezzen feladatokat, hanem székelyföldi, összerdélyi szerepet is vállaljon. Kultúra, közösségépítési és sport terén is van ilyen kezdeményezés, példaként említve az Erdélyi Művészeti Központot, a szórványközösségekkel indított testvérkapcsolatokat, a kosárlabdában elért sikereket. Ugyanígy összerdélyi ügy a hármas együttműködésben megszülető intézmény, amelyben a megyei intézmények közül a Bod Péter Megyei Könyvtár kap helyet. „Van elképzelés, gazdasági és politikai erő, hogy eredményesen fel tudjunk vállalni és sikerre vigyünk a térségünkön túlmutató kezdeményezéseket” – mondta a tanácselnök.


Fotó: Kocsis-Boldizsár János

Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke kiemelte: „Ez egy olyan beruházás ami még nem volt, és nem tudom még mikor lehet. Fontos, hogy minél többen támogassák”. Az egyházfő szerint  elengedhetetlen az egyház és az önkormányzatok közötti együttműködés.

A Sapientia Egyetem az önkormányzattól bérli és feljavította a csíki utcai volt mezőgazdasági líceum épületét, ahol az akkreditált Agrármérnöki szak működik. Az elmúlt hetekben véglegesítették az Erdészmérnöki és Vadgazdálkodási szak akkreditációját, a Sport szak most van kidolgozás alatt.  Az egyetem felvásárolta a Sepsi Arénával szemben fekvő 12 hektárnyi területet, ide épül fel a kampusz maga, ennek a három szaknak a kiszolgálására. Az új központ pedig kiváló lehetőséget biztosít majd arra, hogy az egyetemisták aktív szerepet vállaljanak a város kulturális életében.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 33767    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem