2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
Idén a törvény által megengedett legalsó határon maradnak a lakásadók

9 százalékos kedvezményben részesülnek azok a sepsiszentgyörgyi adófizetők, akik 2020. március 31-ig előzetesen kifizetik az egész évi épület, terület és- vagy a szállítóeszközök utáni adójukat.

Sepsiszentgyörgyön 2020-ban a természetes személyek számára az épület- és területadó a törvény által megengedett legalsó határon, míg a járműadó a megengedett határon van meghatározva.

Az előző évekhez hasonlóan, január 1. és március 31. között 9 százalékos kedvezményben részesülnek mindazon természetes és jogi személyek, akik előzetesen, teljes évre kifizetik az épület, terület vagy a gépjármű utáni adójukat. Az engedményben azon adófizetők részesülnek, akik az adófizetés napján nem szerepelnek semmilyen nemű hátrálékkal az adóhivatal nyilvántartásában.

Az adófizetők kötelesek 30 napon belül adónyilatkozatot benyújtani minden olyan esetben, ami módosítaná a befizetendő adók vagy illetékek értékét.

A helyi adók befizetésének határideje az első félévre március 31-e, valamint szeptember 30-a a második félévre, az épületek és területek utáni illeték estében pedig minden hónap 25-e.

A jelenlegi adótörvénykönyv értelmében a határidő lejártáig be nem fizetett adók és illetékek értékéhez késedelmi kamatot számolnak. A határidő lejárta után, a befizetendő összeg értéke havonta 1 százalékkal növekszik. A késedelmi kamat számítása a lejárati határidőt követő naptól a hátralék kifizetésének napjáig tart.

Fotó: Vargyasi Levente

Azon személyek, akik az adótörvényköny, illetve a Helyi Tanács határozata értelmében különböző típusú felmentésekben részesülnek (pl. nyugdíjasok, háborús veteránok, ezek özvegyei, súlyos fogyatékkal élő személyek és a súlyos fogyatékkal élő kiskorú személyek hozzátartozói) kötelesek a jogosultságot igazoló okiratokat az aktuális év március 31-ig felmutatni a Közpénzügyi Igazgatóságon.

Azon lakásrendeltetésű ingatlanok tulajdonosai, akik saját költségen végeztek különféle energetikai mutatók javítására szolgáló munkálatokat, ahhoz, hogy a felmentéssel élhessenek, a felmentést az aktuális év március 31-ig fel kell mutatniuk a Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának Közpénzügyi Igazgatóságán a munkálatokat igazoló okiratokat.

Az adófizetőknek lehetőségük van nyilatkozat vagy bármilyen más bizonyító okirat elektronikus formában való közlésére, a taxeimpozitelocale@sepsi.ro címen. Csak azon jogi személyek élhetnek ezzel a lehetőséggel, akik rendelkeznek elektronikus aláírással.

Fotó: Vargyasi Levente

Ugyanakkor, felhívjuk a lakosság figyelmét az on-line befizetés, illetve a pénzügyi helyzet konzultálásának lehetőségére, amely az Országos Elektronikus Fizetési Rendszer (www.ghiseul.ro) által érhető el, valamint az e-banking rendszeren keresztül megvalósítható befizetésekre. Az ehhez szükséges információk Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának honlapján, a www.sepsiszentgyorgyinfo.ro/PolgarmesteriHivatal/Igazgatosagok es Irodak/Helyi Adokes Illetekek/IBAN szamlaszamok cím alatt olvashatók.

Adókötelesek a teljes 2020-as évre mindazok a személyek, akik tulajdonában 2019. december 31-én épület, terület vagy a forgalomba bejegyzett vagy nyilvántartásba vett gépjármű volt.

Az előző évekhez hasonlóan, a spesiszentgyörgyieknek a lakóhelyük övezeti besorolása szerint kell majd adót fizetniük.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 29427    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem