2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
Székely Vágta 2019: június 14-ig lehet jelentkezni

Új időpontban és új programokkal várja a lovak szerelmeseit az Óriáspince-tetőre az idei Székely Vágta. A lovasrendezvény ebben az évben 2019. június 28–30. között zajlik, az újdonságok között pedig lesz díjugrató régió kupa is. Egyelőre a lovasokra szegeződik a reflektorfény, indul ugyanis a jelentkezés a Székely Vágta futamaira. Idén is három futamot láthatnak a nézők: a budapesti Nemzeti Vágta sepsiszentgyörgyi előfutamát, a Góbé-futamot, valamint a nemzetközi futamot.

Eddigi nyolc vágtagyőztese mellé keres újabb jelentkezőket és nyerteseket a Székely Vágta, a benevezést 2019. június 14-én, 15 óráig kell eljuttatni a Székely Vágta versenyirodájába. A verseny nevezési díja 1200 lej, és bármely 18. életévét betöltött személy jelentkezhet.

A nevezés feltételei

Bármely Kovászna, Hargita vagy Maros megyei településnek jogában áll benevezni egy csapatot. Minden csapat egy lóból és három személyből áll: lovas, kísérő és csapatvezető. A Székely Vágta futamára bármilyen fajtájú és nemű, öt éves (születési év: 2014) vagy idősebb lóval be lehet nevezni, amelynek állapota megfelel a szabályzatban előírt állategészségügyi feltételeknek. Kivételt képzenek az ismeretlen származású lovak, valamint az argentin póló pónik, az Akhal Teke és az angol telivér lovak. Az angol telivér és az ismeretlen származás együttesen nem haladhatja meg a 75%-ot. A Góbé futamon bármilyen fajtájú és nemű, öt éves (születési év: 2014) vagy idősebb ló vehet részt, amelynek állapota megfelel a szabályzatban előírt állategészségügyi feltételeknek.

A szervezők számos értékes jutalmat is felajánlanak a benevező lovasoknak. A Székely Vágta futamon az utazási költséget 1000 lej értékben térítik meg pozitív állatorvosi vizsga esetén. Az előfutam győztesének nyereménye 2000 lej, a Székely Vágta döntőjének pénznyereményei pedig: I díj: 6000 lej, II. díj: 4000 lej, III. díj: 3000 lej, IV. díj:  2000 lej. A Góbé futam esetében az utazási költség megtérítése pozitív állatorvosi vizsga esetén 500 lej, a döntő nyereményei pedig: I. díj: 3000 lej, II. díj: 2500 lej, III. díj: 2000 lej.

A Székely Vágta szabályzata teljes mértékben igazodik a Nemzeti Vágta szabályzatához.

Bővebb információk: Székely Vágta versenyiroda, Kiss Ildikó, Polgármesteri Hivatal 25-ös terem, telefon: 0267-316 365, mobil: 0737-433 028, email: szekelyvagta@sepsi.ro.

Újdonságok

Fogathajtás nem lesz ebben az évben, viszont a Székely Vágtán tartják a Díjugrató Régió Kupát, amelyre 80–90 versenyzőt várnak, akik több kategóriában mérettetik meg magukat. A programról további részleteket a későbbiekben közlünk. További újdonságként említhetjük, hogy idén nem lesznek középfutamok, tehát minden előfutam győztese egyenesen a döntőbe jut.

A Székely Vágta honlapja: http://www.szekelyvagta.ro



<< vissza



Oldal megjelenítése: 131220    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem