2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
A kormány támogatását kérik. Regionális projekt a vidombáki reptér

A háromszéki elöljárók levélben fordultak Vasilica-Viorica Dăncilă miniszterelnökhöz, hogy a kormány támogassa a vidombáki nemzetközi reptér felépítését. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere levelében hangsúlyozza, a vidombáki légikikötő olyan infrastrukturális fejlesztés, amely túlmutat egy megyei fejlesztésen, az egész térség fejlődését szolgálja.

„Ez egy olyan projekt, amely az egész régiónak előnyére válik, ráadásul a közösség részéről is egyértelműen pozitív fogadtatású. Számokkal lehet igazolni, hogy egy reptér hatvan kilométeres körzetben hoz gazdasági fejlődést, tehát Kovászna megye direkt is érdekelt a felépítésében. Nekünk itt, Háromszéken fel kell készülni a reptér biztosította fejlődésre. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy Brassó megye mellé álljunk és támogassuk a reptér felépítését, mert ellenszélben dolgoznak, hiszen Bukarest minden erejével akadályozza ezt a beruházást” – hangsúlyozta a reptér kapcsán Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

„Sepsiszentgyörgy számára mindenképpen előnyös a reptér közelsége, gazdasági és turisztikai szempontból is ki tudjuk használni. A brassói reptér olyan regionális projekt, amely azt is jelzi, hogy a helyi és megyei önkormányzati vezetők felmérték, nem lehet örökké Bukarestre várni, mert semmi nem fog történni. Vidombákon elindult az építkezés, zajlik az engedélyeztetési folyamat, elérhető közelségbe került a reptér befejezése, most már a kormánynak is lépnie kell, támogatni a helyi közösséget szolgáló beruházást” – nyomatékosított Antal Árpád polgármester.

A két háromszéki elöljáró, csatlakozva a Brassó megyei önkormányzati vezetőkhöz, azt kéri a kormánytól, hogy a 2019-es költségvetésből 178 731 000 lejt különítsen el a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtér felépítésére. A levélben emlékeztetnek, ez az első olyan légikikötő, amelyet 1989 után építenek és amelyet központi költségvetésből egyetlen egyszer sem támogattak. A vidombáki repteret a Brassó Megyei Tanács kezdeményezte több mint tíz éve, hitelből és saját erőből kezdték el építeni, a tervek szerint 2 éven belül felszállhat az első repülő. Kovászna Megye Tanácsa és Sepsiszentgyörgy városa 3-3 millió euróval járul hozzá a reptér építéséhez, azzal a feltétellel, hogy ezt az összeget csakis a befejezéshez lehessen majd felhasználni.

Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája

2019. február 4.

 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 68654    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem