2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
Közel 2000 kiszabott parkolási bírság Sepsiszentgyörgyön 2018-ban

Évről évre csökken azoknak a gépjárművezetőknek a száma Sepsiszentgyörgyön, akik nem fizetnek parkolódíjat a városközpontban.

Sepsiszentgyörgy Helyi Rendőrségének kimutatása szerint, 2018-ban közel kétezer gépjárművezetőt bírságoltak meg, amiért nem fizetett parkolási díjat a város központjában.

A Helyi Rendőrség munkatársai a tavalyi év során pontosan 1945, a fizetéses parkolás megsértésére vonatkozó kihágást azonosítottak, ebből 1616 gépjármű tulajdonos kifizette a 15 lejes büntetést, ami a napi parkolási díjnak felel meg. A fennmaradó, ki nem fizetett 329 bírság esetében, a járművek tulajdonosának beazonosítását követően, a helyi rendőrök kiállították a szabálysértést megállapító jegyzőkönyveket.

Továbbá a tavaly 234 tilosban parkoló, például a zöldövezeten hagyott autót azonosítottak az intézmény munkatársai, ebből 92 esetben pénzbírságban részesültek, összesen 14.850 lej értékben, 142 esetben pedig írott figyelmeztetést kaptak az autóvezetők.

Ugyanakkor, a tavalyi év során összesen 63.510 lej értékű pénzbírságot róttak ki az intézmény munkatársai, különböző, más közúti forgalomra vonatkozó szabálysértések elkövetése miatt: így például a járdára való parkolás (227 szabálysértés), tilosban való megállás (196), tilos helyre való behajtás (105), megállás útkereszteződésben (12), megállás biciklisávokon (6) és buszmegállókban (2), szabálytalan parkolás (2), valamint folytonos vonal mellett való megállás (1) miatt.

A járdára való parkolásért a legtöbb esetben a Lázár Mihály utcában, a Széna utcában és a volt Nemzeti Bank épülete előtti részen, a Művész Mozi közelében rótt ki bírságot a Helyi Rendőrség.

Mint arról már beszámoltunk, 2018-tól kezdődően az önkormányzat különböző közösségi problémák megoldását támogatja a parkolási díjakból befolyt összegekből, az összeg feléből (50%) az oktatási intézmények digitalizációját segíti, egy negyede (25%) a kerékpárral közlekedők támogatását célozza, míg a fennmaradó 25% a fogyatékkal élő sepsiszentgyörgyiek helyzetén fog könnyíteni.
 


Fotó: Vargyasi Levente

 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 74670    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem