2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
Márciusban pályáznak az Állomás negyedi tó felújítására

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata tavaly márciusban ötletpályázatot hirdetett az állomási tó felújítására vonatkozóan, melyre 12 pályamunka érkezett. Az ötleteket a Művész Moziban megszervezett lakossági fórumon mutatták be a jelentkezők. Az ötletpályázatot  Bokor Milán és Bölöni Botond nyerte az Aktív láp című projekttel, melyért az önkormányzat 3500 lejes jutalomban részesítette őket.

A tervkészítési megbizatást egy târgoviștei csapat nyerte el az elektronikus közbeszerzésen. A tervkészítés során viszont figyelembe kell vegyék a nyertes pályázatot is. A nyertes tervben elsődleges szempont volt, hogy a helyszín alkalmas legyen rendezvények szervezésére, egy központi épületet képzelnek el több kisebb pavilonnal. A tó felületét tíz százalékkal csökkentenék és a vizi botanikus kert mellett csónakázási lehetőséget, sétálótereket, napozópartot és mászófalat is terveztek.

A pályázati kiírás különböző feltételeket szabott meg, az egyik az, hogy a felújítandó terület csupán tíz százalékát lehet beépíteni, a többi zöld felület kell maradjon, ez azonban megnehezíti a tervezést. A tó közepén található sziget ingatlanja, ahol egykor cukrászda működött, kimarad a tervezésből, mivel a tulajdonos nem válaszolt az önkormányzat felvásárlási ajánlatára.

A tó aljának szigetelési munkálatai nem finanszírozhatóak ebben a programban, ezt önrészből kell fedezze a város. A programban megpályázható összeg 1,2 millió euró.

A Regionális Operatív Program 4-es tengelyére március végéig lehet benyújtani a pályázatot, nyertes pályázat esetén a közbeszerzési eljárások elindítása 2020-ra várható, a projekt befejezési ideje pedig 2023.

Fotó: Vargyasi Levente



<< vissza



Oldal megjelenítése: 95099    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem