2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
35 000 tájékoztató levelet küldött ki Sepsiszentgyörgy Önkormányzata a lakóknak

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata március folyamán küldte ki azt a 35.000 kétnyelvű  levelet a lakóknak, amelyek a helyi adók és illetékek befizetésére vonatkozó információkat, fontos tudnivalókat tartalmazzák a 2018-as évre.

A leveleket tájékoztatás céljából kerültek a postaládákba, nemcsak a befizetendő illetékekre, hanem a kifizetések határidejére vonatkozó, valamint adókedvezmények és adófelmentésekre vonatkozó tudnivalók is szerepeltek bennük.

A múlt évtől kezdődően, hétfőtől csütörtökig hosszabbított ügyfélfogadással dolgoznak az adóhivatal munkatársai. Azért, hogy mindenki számára elérhetővé legyen az ügyintézést, naponta 8-18 óra között, míg pénteken 14 óráig tart az ügyfélfogadás.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata 2018-ra is ugyanazokat az adókedvezményeket hagyta jóvá, amelyek 2017-ben voltak érvényesek. A lakók március 31-ig élhettek a 9,9%-os kedvezmény lehtőségével az épület, terület, illetve gépjármű után járó teljes évi adó kifizetése esetén, amennyiben a befizetés napján nem szerepeltek adóhátralékkal a Közpénzügyi Igazgatóság nyilvántartásában.



 

 

 

 

 

 

 

 

Sepsiszentgyörgyön a természetes személyek számára az épületadók a törvény által megengedett legalsó határon, míg a terület- és a járműadó a legfelső megengedetthez képest alsóbb határon vannak meghatározva. Ennek értelmében, a levelekben található kimutatásból azt is láthatták a lakók, hogy mennyit fizetett ebben az évben, illetve mekkora összeg meghatározására lenne jogosult az önkormányzat, és mennyit spórolt az adófizető azáltal, hogy az önkormányzat a legalsó, illetve alacsonyabb adóhatárokat tartja.

A levelek kiküldése az esetleges tévedések kijavításának szempontjából is hasznosnak bizonyult. Bizonyára néhányan tapasztalták, hogy nem minden esetben talált a levélben szereplő és a ténylegesen befizetendő összeg. A Közpénzügyi Igazgatóság adatbázisában szereplő összegekre vonatozó tévedések nemcsak a használt program hibájából fakadhatnak, hanem a lakók késői bejelentései is okozhatják azt. A lakóknak minden esetben 30 nap áll a rendelkezésére, hogy az új tulajdonjogokat bejelentse az illetékes intézménynél, előfordulnak esetek, amikor ez nem történik meg. Ezúton is kérjük a lakókat, hogy időben tájékoztassák a Közpénzügyi igazgatóságot a tulajdonjogokat érintő változásokról.

A Közpénzügyi Igazgatóság által használt programban január 1-től lépnek érvénybe az aktuális évben használt értékek, így a helyi adókra és illetékekre vonatkozó információkat tartalmazó adatbázist január elején aktualizálják az adóhivatal munkatársai. Ezt követően történik a befizetendő összegeket kiszámolása és a lakosság tájékoztatása. A lakosság ily módon való tájékoztatása egy hosszadalmas közbeszerzési procedúra révén valósul meg, amelynek részét képezi a levelek nyomtatása, illetve azok postán keresztüli kiküldése.

Az önkormányzat célja az volt, hogy a lakók az első kedvezményes adó befizetési határidő előtt kézbe kapják a leveleket. Április közepéig a természetes személyek hozzávetőleg 72 százaléka fizette be a 2018-as évre megállapított  épületekre és területekre vonatkozó illetéket. Ezúton is köszöni Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, hogy befizették adójukat. Köszönjük.
 

 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 66937    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem