2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
Körinterjú a Bevezetés a sportba program edzőivel – VII. rész: László Arnold, profi jégkorongozó

László Arnod, profi jégkornongozó

– Sportra nevelés játékos formában –

Körinterjú a Bevezetés a sportba program kapcsán a Sepsi Aréna edzőivel – VII. rész: László Arnold, profi jégkorongozó.
A Sepsi Arénában 2017. október másodikától indult a Bevezetés a sportba gyerekfoglalkozás, amely idén februártól kiegészült a korcsolyaoktatással. A program rendkívüli népszerűségnek örvend azóta is, mi pedig a gyermekekkel foglalkozó oktatókat ismertetjük meg a városlakókkal.

A sorozat eddigi részeiben beszélgettünk Dombi Szabolcs-csal, Kovasch Norberttel, Farkas Zsuzsannával, Kernászt Hubával, Kertész Zoltánnal és Petra Knežević Kolarevic-csel. A hetedik, és egyben záró részben a programban nemrég bekapcsolódott profi jégkorongozóval, László Arnolddal találkoztunk.   


Fotó: Vargyasi Levente

Mondjál náhány szót magadról, honnan jöttél és hogy kerültél ebbe a programba?

-    László Arnold vagyok, 21 éves, profi jégkorongozó Galacon, egyetemre is ott járok. A Bevezetés a sportba című programba úgy kerültem, hogy ismerem Miklós Ervint, és ő kért meg, hogy elsősorban a délutáni programokban vegyek részt, ahol a hokis gyerekeket eddzük. Így csöppentem bele ebbe a programban, hiszen aki itt délután edző, az délelőtt is részt vesz a korcsolya oktatásban.

Milyen tapasztalat így, a te pályádról ide kerülni?

-    Nagyon érdekes tapasztalat volt, még soha nem dolgoztam ilyen kicsikkel, olyan korú gyerekekkel, akiknek például a korcsolya bekötése is újdonság még. Az érdekes volt, ahogy minden egyes gyermek arcán lehetett látni, hogy mennyire élvezik a korcsolyázást. Én is nagyon jól érzem magam ebben az új helyzetben, a vártnál sokkal jobban, de néha azért nagyon is fárasztó tud lenni (mosolyog).

Számodra milyen újdonságot hozott ez a tapasztalat, mit tanultál belőle?

-    Azt, hogy türelmesnek kell lenni a gyerekekkel, másképp működik ez az oktatás, mint az edzés. Itt nem lehet, és nem is kell, egyik napról a másikra haladni, hanem türelmesen ki kell várni az eredményeket, amelyek meg is jönnek. Szerintem, innem még nem ment úgy el gyermek, hogy ne tudna jégre állni.

Van-e valami vicces, kedves történeted, amit ebben a programban éltél át?

-    A narancssárga bójákkal voltak mókás történeteink, mert azokat be szoktuk vinni a jégre segítségül, hogy abba kapaszkodjanak a gyermekek. Eleinte mondták, hogy kérik a piros gólyákat, mi meg nem értettük, mire gondolnak, míg rájöttünk, hogy a narancssárga bójákat várják. Most már egyből tudjuk, mit szeretnének. 


  Fotó: Vargyasi Levente



<< vissza



Oldal megjelenítése: 41263    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem