2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
Vállalkozói kerekasztal a romák foglalkoztatásáról

Február 15-én került sor arra a vállalkozói kerekasztal-megbeszélésre, amelyen Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának képviselői találkoztak megyei vállalkozásokkal, hogy a roma munkaerő foglalkoztatásának kérdését megbeszéljék. A találkozón részt vettek egyházi képviselők, szociális munkások, a Szociális Háló rádióműsor szerkesztője, valamint több Kovászna megyei vállalkozás képviselője. A beszélgetés központi témája az érintett szervezetek, intézmények és vállalatok tapasztalatai alapján a roma munkaerő foglalkoztatottság esélyeinek és akadályainak megbeszélése volt.

A résztvevők a roma munkaerőkkel szerzett saját tapasztalataikat mesélték el, amelynek végén, mintegy általános következtetésként, azt fogalmazták meg, hogy a roma munkaerők alkalmazásával szembeni legnagyobb akadály a tanulmányok hiánya és az írástudatlanság. Mindezt annak fényében tárgyalták, hogy a munkaerőhiány egyre hangsúlyosabb több iparágban is, emiatt sok vállalkozó nyitott a szakképzetlen munkaerő alkalmazására is, felvállalva a betanítást, valamint az alkalmazási kritériumok rugalmas kezelését is.

         

Többen megosztották pozitív tapasztalataikat is, hiszen a résztvevők közül mindenki több ízben is dolgozott együtt roma munkavállalóval. Elmondásuk szerint, sok kitartó, tisztességes munkással találkoztak, és ha voltak is konfliktusok, azokat megoldották a csapaton belül. Bár még mindig nagyon kevés a pozitív diszkriminációra utaló példa, már egyre gyakrabban találkozni olyan esetekkel, amikor a munkaadó nyit a kirekesztett, többnyire roma közösség tagjai felé, ám mindezzel együtt is, a vállalkozók céljai elég egyértelműek: felkészült, képzett munkaerő, akinek a munkaközösségbe való beszoktatása nem igényel túl nagy erőfeszítést.

A találkozóra a RARE - Változó diskurzusok, változó gyakorlatok: A romák, mint emberi erőforrás (RARE - Changing Discources, Changing Practices: The Roma As Human Resources) című projekt keretében került sor, amelyben Sepsiszentgyörgy önkormányzatán kívül még 20 partner vesz részt 8 országból, és amely az az Interreg: Duna 2014-2020 - Új transznacionális együttműködési program keretében jött létre. A projekt célja a roma munkaerő foglalkoztatottságával kapcsolatos problémákra megoldást találni a dél-kelet-európai térségben, mindezt annak fényében, hogy a romák jelentik a legnagyobb etnikai kisebbséget az Európai Unióban és a leginkább marginalizált közösségek közé tartoznak, olyan problémákkal szembesülve, mint társadalmi kirekesztettség, diszkrimináció, korlátozott hozzáférés a munkaerőpiachoz, az oktatáshoz és az egészségügyi ellátáshoz.

A RARE projekten belül Sepsiszentgyörgy önkormányzata három partnerrel dolgozik együtt Romániából: az Etnikumközi Hivatallal, az Együtt Ügynökséggel és a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi kirendeltségével. A négy partner együtt felel egy pilot program kidolgozásáért és megvalósításáért, amelynek legfőbb célja a roma munkaerők munkaerőpiaci elhelyezkedésének segítése.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 62376    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem