Antal Árpád András: Bízok a roma közösségben | A polgármesteri hivatal tárgyalásokat kezdeményezett a roma közösség vezetőivel az őrkői közösség adósságainak rendezésével kapcsolatosan. Csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád András polgármester elmondta, az őrkőiek összesen hét milliárd régi lejjel tartoznak a városnak. A tartozás különféle kihágásokból származó büntetésekből gyűlt össze.
A tárgyalások eredményeképpen a Városháza egyezségre jutott a roma közösség vezetőivel, az őrkőiek ennek értelmében munkával fogják törleszteni adósságukat. A polgármester elképzelései szerint a romák a ledolgozott adósság tíz százalékát megkapják készpénzben.
„Azt hiszem mindenki számára kedvező megoldást találtunk. A városnak így nem kell lemondania egy jelentős összegről, és a roma közösség tagjai is lehetőséget kapnak arra, hogy a velük kapcsolatos előítéletek lebontásában aktív szerepet vállaljanak. Én bízok abban, hogy a sepsiszentgyörgyi romák felelősen viszonyulnak a kezdeményezéshez, mely elsősorban az ő érdekeiket szolgálja” – nyilatkozta Antal.
| << vissza
Oldal megjelenítése: 23439
|
Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!
|